Post Elnöki program, 2015, II. rész - Az álláskereső

Mától új munkahelyem van. A pozíció neve: álláskereső. A főiskolán tanítottak meg rá, hogy az ilyasmit nagyon komolyan kell venni, rengeteg időt leköt és olyan mintha egy önálló állás lenne. Rendben. Eljött 2015 és fejet hajtok a dolog előtt. Mi ennek a jelentősége? Az hogy, ha őszinte szeretnék lenni és lássuk be, ha ezt elmulasztom, hirtelen még feleslegesebbé vállnak ezek a sorok, eddig makacsul ellenálltam ennek a műfajnak.

A munkaerőpiacra valamivel több, mint egy évvel ezelőtt léptem ki. Persze sokan a környezetemben elvárták volna, hogy előtte is kerítsek magamnak állást, de hol titkon, hol nyíltan, eszem ágában sem volt eleget tenni a kérésnek. A Hallgatói Önkormányzat vezetése úgy éreztem, nem csak elég időmet köti le ahhoz, hogy ne tudjak, akarjak jó érzéssel mást vállalni, de minden bizonnyal teljesen uralja az elmémet és teljesen kikapcsolni belőle képtelen vagyok. Nehezemre esett nyári szünetben vagy vizsgaidőszakban akár lehiggadni egy időre. Ezt a fajta állandó izgatottságot ne mossuk össze hibásan a makulátlan szorgalommal. Csak azért mert jár az eszünk valamin és tervezünk, nem biztos, hogy végre is hajtunk.

Mindenesetre folyton ígérgettem a szkeptikusoknak, hogy amint leköszönök, azonnal munkát keresek, elkezdek dolgozni. Ígéretemet beváltottam. Leköszönésem ünnepi aktusa során, az Őrület Gólyabál 4!-en hívott fel mentorom, kísérőm, hogy közbenjárásának köszönhetően – itt egyszerű álláslehetőségre való figyelemfelhívást és ajánlólevelet kell érteni – hamarosan, ha úgy szeretném, dolgozó ember lehetek, ugyanis felvettek egy rendezvényszervező ügynökséghez.

Aznap azt éreztem, igen, sikerült, nem lesz nihil otthon ülés, keserű nosztalgia, elnöki éveken való merengés. Minden jel arra utalt, hogy felszippant a nagybetűs felnőtt élet és azonnal elkezdek komoly munkát folytatni egy komoly cégnél. Ez azonban a hamis hetek kora volt. Hamis szerelem és hamis szellemi tevékenység jellemezte, és ahogy látszólagos kézfogásban fogantak meg, úgy is hullottak szét; néhány hét alatt teljesen világossá vált, hogy semmi keresnivalóm nincs azon a helyen. 

Eredetileg kreatív munkatársként vettek fel, azonban viszonylag hamar kiderült, hogy szó sincs ilyesmiről. Többnyire klasszikus, rendezvényes, ügynökséges, szörnyűséges munkáról van szó, amit képtelen voltam megemészteni. Volt egy pillanat, mikor úgy éreztem, fel kell innen állni, azonban hiába kaptam erkölcsi támogatást és megértést, dacosan kivártam, még a teljes motiválatlanságomban és inkompetenciámban a főnököm a feloldozást választja és útnak enged.

Nagyon kevés időt töltöttem munka nélkül, mert pár napra rá Máté barátommal besétáltam a munkahelyére,egy kis kulturális televízióba, ami országos lefedettséggel bír, és ami első pillanatra közölte velem, hogy karriert nem itt fogok építeni, de remek gyakorló terep lehet. El is kezdtem hát gyakorolni, amit lehet, s a következő hetekben, jellemzően nagyon szerény darabbérért kivettem a részem különböző magazin műsorok szerkesztéséből.

Az egyik főnököm módszeresen keserített meg életeket ezen a helyen, s bár engem teljesen nem tudott maga alá gyűrni, mégis elérte, hogy a szorongásmentes munkavégzés lehetetlenné váljon. Meg kell jegyeznem, komoly előrelépés volt ez a komolytalan munkahely. Az előző állomás Szentendrén kapott helyet, ahová ki kellett járnom, míg a TV állomás néhány sarokra helyezkedett el, ahová 7 perc sétával, vagy 4 perc biciklivel jutottam ki. Mégis, ügyetlen bizonytalanság következett. Ott vagyok-e egyáltalán, dolgozom-e még? Közvetlen főnököm nagyon megkedvelt, de folyton aggódott is, vajon tényleg bízhat-e bennem, számíthat-e rám.

Időközben, megérezve, hogy ebben a környezetben sem tudok működni, másodállásként csatlakoztam egy on-line médiumhoz. Ez volt az egyetlen nyilvános álláshirdetés, amire jelentkeztem Bettina és Timpó ajánlásával. Itt aztán abban maradtunk, hogy leszállítok heti egy gasztro helyről és egy fiatal művészről készült videót. Épp hogy csak kezdtem felfogni, hogy abból fizetek lakbért, hogy hamburgert eszem a kamera előtt és frissen végzett ruhatervező pólójában tolom a felkonfot, mire közölték: majdnem mindenki ki van rúgva.

Azt is kirúgták, aki engem felvett és olyat is, akit velem együtt. Velem viszont közölte a teljesen inkompetens új főnök, hogy engem megtart, mert, kapaszkodjunk meg, emlékszik rám a főiskoláról és hogy sok mindenhez értek. Hashtag kapcsolati tőke. Hashtag a hökelnökségigenissokatszámítottneakarjátokeztelvennitőlem. Így hát maradtam és végignéztem tisztes távolságból, amíg az ügyvédi irodát főprofilban futtató tulajdonost kínos összegekkel szívják le idióta tanácsokkal. Először arra kellett átállni, hogy bizony print médium leszünk, de mire megírtam első cikkemet, ez a terv is semmissé vált és maradék félállásban lévő kollégát is menesztették, a hely komolytalanságához igazodó retorikával. Mire felvettem az utolsó fizetésemet, az elköszönésünkkor élő koncepciót is átalakították és attól is megváltak, aki időközben rajtam keresztül jutott oda, mostanra pedig már mindenki mást is kirúgtak és lehúzták a redőnyt.

Jelentéktelennek tűnő tapasztalatok megszerzése közben figyelmemet ismét a kulturális TV-hez fordítottam, ahol időközben megváltak a teljesen elmebeteg főnöktől és érdekes fellendülés vette kezdetét. Néhány hét alatt eljutottunk oda, hogy megkezdődtek egy megállapodás előkészületei, mely nem is riporteri, hanem műsorvezetői minőségben honorál engem fixen, amit kiegészíthetek szerkesztői tevékenységgel. Ez maga volt az álom annak idején. Joggal gondoltam talán, hogy a CNN híreket átvevő műsornak, illetve egy tisztességes, 3 kamerás talk-shownak a vezetése jó kezdés. Eközben kegyei közé fogadott a szerelem, amiről az első pillanatban éreztem, hogy valós, így már a jobbik felemmel izgulhattam a sikerért. Bár a hanglejtésem elmaradott volt a profi szinttől, az interjú alanyaim nagyon élvezték a beszélgetéseket, én pedig kezdtem elfogadni a tényt, hogy a médiában dolgozom.

Aztán, mikor leforgattam életem első talkshowját, miközben először ültem a kamerák elé, mint egy beszélgető műsor vezetője, a tulajdonos a szinte teljesen üres szerkesztőségi ülésre besétálva közölte: majdnem mindenki ki van rúgva, a TV gyakorlatilag csődbe ment és a saját műsorok forgatásai ebben az évben befejeződnek.

A hír levert a lábamról. A bejelentés előtt napokban jó érzéssel vártam az elnöki mandátumról való leköszönés első évfordulóját. Bár tudtam, hogy az egész évem munka szempontjából egy döcögős B terv – az A-ról egyszer majd külön mesélek – mégis a vége felé azt éreztem, tart ez a B terv valamerre. Aztán mikor eljött az Őrület Gólyabál 5, keserűséggel a lelkemben néztem rá a kis zsebuniverzumra, aminek egykor oly sokat kavartam az örvényeit. Néhány hét a semmittevéssel és őszinte tükörbebambulásokkal telt. Felkészítettem rá magam, hogy ezúttal valóban elindulok munkát keresni, és nem az ölembe hullott dolgoknak adok csak esélyt; keresem is a lehetőségeket.

Ennek fényében tehát a következőket fogom tenni.

1. készítek két féle önéletrajzot, az egyik a kreatív, kommunikációs ügynökségek világát célozza meg, a másik a média ipart
2. beszélek minden ismerősömmel, aki szóba jöhet kapcsolati tőke szinten
3. elkezdek ügynökségeknél bejelentkezni, és számításba veszem a gyakornokoskodás lehetőségét
4. elkezdek írni ismét filmekről, videojátékokról, egyéb popkulturális jelenségekről és megpróbálok bekerülni olyan oldalakhoz, mint pl. a 444 féle Geekz
5. elkezdjük Áron barátommal építeni a start-up ötletünket és jelentkezünk egy komoly BKF-es ösztöndíjra

Egy dolgot tudok jelenleg biztosan (kopp-kopp): áprilisban esküvőt fogok vezetni kétnyelvű ceremónia mesterként. Jelenleg ez az egy csillag ragyog az égen. Ez nagyon izgalmas, de egy ilyen fantasztikus szezonális másodállás, ami később az egzisztenciális kérdéseim jelentős részére választ adhat, idővel érik csak be.

Így állunk jelenleg, furcsa, csapongó tennivalókkal a 2do-mban. #keresdelőjakupcsekgabriellaelőrhetőségéttökrebírtmikorhökelnökvoltál #kezdd elnézniakreatívonlinet #nézegesdmásceremóniamesterekblogjaitreferenciáit #készítsmontázstazeddigitvsanyagaidból #beszéljegyőskoribkfeshökelnökkelakipozícióbanvanegyvonzóügynökségnél

Veszek egy mély levegőt és belevetem magam. Egy vizsgaidőpontom van január közepére, és egy szakdolgozat leadásom áprilisra. Ezektől eltekintve, 2010 óta először üres a naptáram. Az óra ketyeg, az utolsó fizetés és a karácsonyi monetáris lendület pedig nem tart örökké. Nem tudom, ez az év választ ad-e arra, hogy mi leszek: műsorvezető, kreatív, startupper, vagy csak óriási csalódás?

Egyszer Bodor Csabi azt mondta: „ha te nem futsz be akkor egyikünk sem”

Én a helyetekben vegyes érzelmekkel lennék a jövőnket illetően.

--->