Hála

Van egy olyan olvasata a dolgoknak, hogy hálásnak kell lennem a kudarcokért, mert az árnyékukban hozott döntéseim és véghez vitt tetteim határoznak meg valójában. Eszerint pedig én akkor vagyok valódi, akkor alakítom ki saját valódiságomat, mikor a terveim romba dőlnek, mikor visszautasítanak, mikor kudarcot vallok. Nem a sikerre alapozott lépések számítanak. A ballépések kapcsán kialakított reakciók lényegesek. Az, hogyan vegyítem az irigység sárgáját, a méreg zöldjét a kétségbeesés torz átlátszójával. Az, hogy mit látok a zárt ajtók mintázatán, mit érzek akkor, mikor a remény gúnyos kérdőjeleit felváltja a süket pont az ügy végén. 

Épp nagyon hálásnak kell lennem. 

Azt hiszem kiadót keresek, módot arra, hogy visszhangot adjak az érzelmeimnek. Minden erről az öntelt prekonceprióról szól, erről a nagyzási tébolyról, hogy majd az embereknek jobb lesz, kerekebb lesz, ha hallják, látják mit gondolok, érzek. 

De vissza a kudarchoz és a hálámhoz. Tanácstalan Ijedtségemben minden hang kockázattal jár. A sikertelenség üresség és ha végre kinyitom a szám, ha végre irányt adok ismét, akkor jól meg kell gondolnom mit fogok mondani, mert egy ideig ennek a visszhangja lesz minden, ami kitőlt majd. 

Egyetlen segítségem te vagy. Ha rád gondolok, megdobban a szívem, a saját pulzusom, a mellem belső ostroma pedig kíséri, ellenpontozza a gondolataimat. Leföldeli a félelmemet. Ha rád gondolok, tudom, hogy sikerülni fog. 

Nem csak a kudarcnak vagyok hálás, hanem neked is. 

--->

Notes of an impostor

theme

"There is this uhm… this expression I’ve heard lately. Actually I’ve read it online. Big surprise there. It’s called impostor syndrome. I have doubts about the things I have achieved and most of the time I believe I cheated, that I somehow got away with something bad I did and there is this aching feeling in my stomach that one day all of this will come back to me and someone will point a finger to me and express me to a wide, previously naive audience who will then realise I have fooled them. Not sure about what, rather about everything. Fooled them about accomplishments, about skills, and competence, that I misguided them and despite what they think and witnessed, I have got nothing to do with the fact that I got here."

"What made you express this fear?"

"It’s easy. My thesis, and my final exam. I am now a master of communication, with rather bright colours. I got two 5s for my thesis. Everybody loved it. Universal acclaim. My consultant wants me to go for a phd later. My opposing teacher was someone who actually gave me a 1 during a previous semester. Couldn’t manipulate him back then, could fool him now in terms of the now detailed complex, as he gave me not just a 5, but 50 out of 50 points."

"What makes you think you fooled them?"

This is where it get’s interesting, because first I thought that I fooled them because all I ever did was reading one good book, and reading it again, and making notes, and using the authors notes, but then I realised that this isn’t cheating, this was part of the job, I did what I had to do.

"And despite accepting this you still consider yourself a fraud?"

"Yes. Can’t escape this fear in which someone approaches me and asks some fundamental questions about the basics of the academic discipline that I am supposed to be a master at! In this scenario, which isn’t quite so unlikely, I can’t answer the questions. None of them. I don’t know shit, and I want to teach later. Wouldn’t that be epic?"

"Would it?"

"Yes! It would be! The very rare occasion when I feel alive is when I feel other people alive and there is only two way I can do that."

"What are those?"

"Making love and inspire."

"How does inspire make you feel alive?"

"Stimulating one’s mind is something that the physical world itself cannot do. Tap into someone’s soul is magical, inspiring them to do something is a wonder. The universe in itself goes for entropy and life’s answer for entropy is inspiration."

"Or manipulation?"

"Manipulation is going sideways, changing for another route, lane, more comfortable for one’s needs. Inspiration is going forward, cheating is going backwards. Cheating is destructive, such as lies, whereas inspiration is crafting. I want to be a craftsman, but I fear I only dismantle."

"Do you fear that the things you achieve will be destructive once they realise that they are built upon lies?"

"Yes."

"Your thesis, for example. If you tell someone that you have read only one book, will it diminish the inspirations if there was any? Will it go to a waste?"

"Will it not?"

"Seeds don’t think about the planter once they start to grow. All they want is to get bigger."

"Can manipulation or cheating compromise them? Can it make them corrupt?"

"Is there a real case of manipulations and lying and cheating which we need to consider?"

"The problem is, avoiding the question and desperately grasping into this dilemma is that I have no idea what other people really do and think. There is this world in all of them and I cannot hope to understand them. All I ever do is tap onto their projected feelings, making a connection with the portrait they are trying to put forward, making it real, and all I ever find are half finished products, ready to be presented to the same audience that I struggle with.  I wish there was this universal map, this scale with all the souls on it, in relevance to one another so that I could evaluate my own habits, and thoughts and achievements."

"Such a scale is as unrealistic as a truly objective truth about something. You cannot hope to understand someone else’s world to the core. It would kill the magic, the wonder that you hold so dear."

"You are saying that things are unknowable by nature?"

"Human things are."

"Well then, my cheating will be well hidden as well, in which case I am in secure in terms of fraud. Wich leaves us with the other issue."

"Which is?"

"Irrelevance."

--->

BS

A város és a fények. Ilyen egyszerű motivációk jutottak ma nekem. Kedvemre valóak. Mint a hely, ahol voltam ma. Miközben beszéltek hozzám kinéztem az ablakokon és láttam egy falatot a városból, a helyből, ahol élek, és azt hiszem, megértettem ismét, mit jelent az otthon és a honvágy és csak néztem ki a fejemből.

Egy esküvőt nem kaptam meg, pontosabban mégsem kaptam meg, mert a menyasszony megnézte a Facebook profilomat, majd úgy döntött, hogy annyira pesti srác vagyok és cool, hogy inkább klasszikus vőfélyt kér. Fontos, hogy őszinték legyünk saját magunkkal szemben önnön elvárásaink kapcsán, én véletlenül sem szeretném az urbanizált stílusommal elrontani valakinek a szépséges napját. Ellenkezőleg, azt tervezem, hogy pontosan ezzel teszem még kerekebbé azt.

Szóval néztem a várost és arra gondoltam, hogy mennyire megmosolyogtató az, ami most a szervezetemben végig megy. Átmenetről van szó, az útkeresésnek egy nagyon furcsa kiszereléséről. Most majdnem leírtam, hogy én igazából már megtaláltam az utam, csak több is van és elindulni nehéz rajta, de szerencsére épp időben térítem magam észhez.

Ügynökségi világ, start-up világ, esküvői világ, tudományos világ. Csokordobás és szuperhős narratíva, heti 40 óra és saját vállalkozás. Az emberek hajlamosak megnyugtatóan kifejezni a végtelen bizalmukat az irányomba. Bíztatnak, hogy menni fog, én majd megtalálom, amit keresek és minden tök jó lesz.

Én hol azt érzem, hogy már rég megtaláltam és elvették, pedig a nagy, titokzatos ők nem is létezik, hol azt érzem, hogy sejtem, hol van, de egyelőre még toporzékolok, hol pedig azt érzem, hogy manapság alig érzek valamit saját magammal kapcsolatban.

Tele vagyok ígéretekkel. Az egyik, hogy mikor a csemetémnek a világról magyarázok majd, nem engedek a frusztrált múltba meredés csábításának és nem mérgezem a közös időt azzal, hogy megtörve eltűnt korokról, szebb korokról magyarázok. Nap, mint nap azzal kelek és fekszem, hogy a kudarc és teljes megsemmisülés karnyújtásnyira vannak. Kérhet engem Bukowski arra, hogy erre a legnagyobb természetességgel készüljek fel, és rengeteg coelhoista, hogy sose adjam fel, de óhatatlanul körvonalazódnak azok a víziók, ahol megfejelek egy hatalmas beton L betűt, ami a homlokomra ég. Persze, a bukás az tudatállapot és nem eredmény, s mégis, az éles fantáziálásom erről a tudatállapotról állandó útitársammá vált. Megint mások azt mondják, hivatkozva a vonzás törvényére, amihez magabiztosan vezetnek vissza megannyi különös dolgot a világgal kapcsolatban, hogy nem szabad negatívan gondolkozni, mert akkor azt bevonzzuk.

A Hétre mondom, ha ez így működne, a földi pokol tombolna egy elsős főiskolás vehemenciájával. (Igen, egy, a lényemtől kívülálló jelenségként tudok utalni az első főiskolásra.) Talán az egyensúly a kulcsa mindennek, mert kézen fogva sétálnak a rémképekkel azok a keretek, amiken belül egészséges vagyok.

Próbálom a siker fogalmát időről időre körberajzolni, de már attól leizzadok, hogy elképzelem, miként a maslowi piramist igyekszem megmászni.

Maslowi létra, ha Kisujjra hallgatunk. Miért is ne tennénk, ha végre találunk olyan fiktív karaktert, akinek a kiszámíthatatlansága első kézből teszi viselhetőbbé a feltehetően ellenkezőleg működő világot.

De én most igazából a városról szerettem volna mondani valamit, amit még nem, vagy nem elégszer, vagy nem pont így. Tehát itt ülök az átmenet közepén, mintha csak a középszerűség viharának a szemében tanyát vertem volna. Esik az eső, a pocsolyák pedig magabiztosan tükrözik a sok neonfényt, én pedig, saját magam számára egy nélkülözhetetlen tartozéka vagyok mindennek. Munkaidő után vagyunk, este is van ráadásul és én épp megbeszélek.

Olyan sok szava van az embernek arra, mikor csinálja azt a dolgot, ami nem más, mint az előrevetítése annak, amit majd tényleg csinálni fog. Meetingelés, megbeszélés; jelenlegi munkahelyemen csak simán BS. Brainstorming. A bullshit áthallás kötelező és permanens. Emberek szeretnek leülni asztalokhoz és elhitetni magukkal, hogy éppen felkészülnek valamire, ami majd lesz.

Folyamatosan meetingelek saját magammal. Pörög a self-BS. Valami majd lesz. Tudom. Lesz emberi lény, akit megnemzek, lesz cég, amit majd vezetek, esküvő, amit lemoderálok, emberek, akiket inspirálok, sorok, amiket megírok. De élnem kell lassan a gyanúperrel, hogy gyermekem dédelgetése közben, az ifjú pár köszöntése közben, emberek alkalmazása közben, fejezetek befejezése során is menni fog majd a meeting. Szüntelenül.

Dolgok lesznek.

Csakhogy dolgok voltak is már, s olybá tűnik, az idő valóban lapos kör, a minták és ismétlődések valódiak, én pedig, hol egóból, hol pedig azért, mert azt gondolom, hogy ez a normális viselkedés, tudni akarom, hogy működik a világ. Aztán vannak olykor sejtéseim is, metafizikai értelemben. Ezek a pillanatok időszakos békét hoznak nekem. Alapvetően eléggé feldúlt vagyok, mert pár napja meghaltak emberek úgy, hogy tudták, mindjárt meg fognak halni. Miközben dörömböltek a pilótafülke ajtaján, vajon szüneteltették a BS-t? Mikor a pilóta könyörögni kezdett a kollégájának, hogy az tépje fel az ajtót és hagyjon fel ezzel az eszeveszett mélyrepüléssel, feszült a jövőn?

Őszinte leszek, a fenti történések bármennyire is megrázóak, az sokkal inkább bánt, hogy az anyagi kozmosz megismerhetetlennek tűnik. A megfigyelő a figyelés tárgyának részévé válik. Nincs abszolút objektív nézőpont. Ha figyeljük a figyelőt, ez velünk is megtörténik egy másik síkon.

Csak hogy dolgok voltak akkor is, mikor nem volt, aki vizsgálja, nézze őket. Tér és idő, színek és szagok; ez mind olyan jelenség, ami megelőzi az első megfigyelőt. Az én kérdésem az, hogy mi volt akkor a világban, mikor nem volt szubjektív nézőpont, ha az objektívnak a létét nem fogadjuk el. Semmi?

Aztán persze, miként már elsétálok megbeszélő partneremtől és belelépek és bámulok a pocsolyákba - elég nekem a dolgok tükörképe, az eredeti biztosan sokkal kevésbé izgalmas - rájövök, hogy épp most zsibbasztottam magam feleslegesen. Ha nincs élet, nem csak megfigyelő nincs, de nézőpont sem; nincs aki a dolgokat objektív és szubjektívra oszthatja, aki ezeknek a fogalmaknak tartalmat adhat, s persze nincs, aki feszüljön ezeken.

Élet nélkül nincsenek BS-ek.

--->

Pazarlás

Élesen látok csukott szemmel is 

Éjjel az ágy másik végében aludtam 

Hogy új terepet kémlelhessek a sötétben

Hogy megismerkedjek a kifordulással

A feketének hasonló volt a színe

De rálátni a lakás két végére 

Minden további nélkül

Túlzásnak tűnt végül

Hol azért mert az utca villogott 

Hol azért mert a folyosó kongott 

Az ürességemtől 

Amit olykor kitöltöttél

Magányos voltál bennem

Én pedig néma vendéglátó 

Aki zavartan kínál hellyel

De nem engedi hogy rám gyújts

Mi ez a szag?

Talán még is lángra kapott valami 

Nyelvek nyaldosnak

Füst mérgez

Kérdezz, miért hagyom ezt?

A pókhálós repedés 

Kegyed és még sokak munkája 

Dalnokok ajkán marad egyszer fenn

Egyszer lenn találtam magam a padlón 

És talán meg mindig a földről kuporgatok

Össze mindent amire

Ra van írva hogy tanulság 

Nehogy nekem kiderüljön

Itt, mindennek a végén

Hogy pazarlás volt az

Amit az idővel tettünk 

S ami ketten együtt lettünk 

--->

Post Elnöki program, 2015, II. rész - Az álláskereső

Mától új munkahelyem van. A pozíció neve: álláskereső. A főiskolán tanítottak meg rá, hogy az ilyasmit nagyon komolyan kell venni, rengeteg időt leköt és olyan mintha egy önálló állás lenne. Rendben. Eljött 2015 és fejet hajtok a dolog előtt. Mi ennek a jelentősége? Az hogy, ha őszinte szeretnék lenni és lássuk be, ha ezt elmulasztom, hirtelen még feleslegesebbé vállnak ezek a sorok, eddig makacsul ellenálltam ennek a műfajnak.

A munkaerőpiacra valamivel több, mint egy évvel ezelőtt léptem ki. Persze sokan a környezetemben elvárták volna, hogy előtte is kerítsek magamnak állást, de hol titkon, hol nyíltan, eszem ágában sem volt eleget tenni a kérésnek. A Hallgatói Önkormányzat vezetése úgy éreztem, nem csak elég időmet köti le ahhoz, hogy ne tudjak, akarjak jó érzéssel mást vállalni, de minden bizonnyal teljesen uralja az elmémet és teljesen kikapcsolni belőle képtelen vagyok. Nehezemre esett nyári szünetben vagy vizsgaidőszakban akár lehiggadni egy időre. Ezt a fajta állandó izgatottságot ne mossuk össze hibásan a makulátlan szorgalommal. Csak azért mert jár az eszünk valamin és tervezünk, nem biztos, hogy végre is hajtunk.

Mindenesetre folyton ígérgettem a szkeptikusoknak, hogy amint leköszönök, azonnal munkát keresek, elkezdek dolgozni. Ígéretemet beváltottam. Leköszönésem ünnepi aktusa során, az Őrület Gólyabál 4!-en hívott fel mentorom, kísérőm, hogy közbenjárásának köszönhetően – itt egyszerű álláslehetőségre való figyelemfelhívást és ajánlólevelet kell érteni – hamarosan, ha úgy szeretném, dolgozó ember lehetek, ugyanis felvettek egy rendezvényszervező ügynökséghez.

Aznap azt éreztem, igen, sikerült, nem lesz nihil otthon ülés, keserű nosztalgia, elnöki éveken való merengés. Minden jel arra utalt, hogy felszippant a nagybetűs felnőtt élet és azonnal elkezdek komoly munkát folytatni egy komoly cégnél. Ez azonban a hamis hetek kora volt. Hamis szerelem és hamis szellemi tevékenység jellemezte, és ahogy látszólagos kézfogásban fogantak meg, úgy is hullottak szét; néhány hét alatt teljesen világossá vált, hogy semmi keresnivalóm nincs azon a helyen. 

Eredetileg kreatív munkatársként vettek fel, azonban viszonylag hamar kiderült, hogy szó sincs ilyesmiről. Többnyire klasszikus, rendezvényes, ügynökséges, szörnyűséges munkáról van szó, amit képtelen voltam megemészteni. Volt egy pillanat, mikor úgy éreztem, fel kell innen állni, azonban hiába kaptam erkölcsi támogatást és megértést, dacosan kivártam, még a teljes motiválatlanságomban és inkompetenciámban a főnököm a feloldozást választja és útnak enged.

Nagyon kevés időt töltöttem munka nélkül, mert pár napra rá Máté barátommal besétáltam a munkahelyére,egy kis kulturális televízióba, ami országos lefedettséggel bír, és ami első pillanatra közölte velem, hogy karriert nem itt fogok építeni, de remek gyakorló terep lehet. El is kezdtem hát gyakorolni, amit lehet, s a következő hetekben, jellemzően nagyon szerény darabbérért kivettem a részem különböző magazin műsorok szerkesztéséből.

Az egyik főnököm módszeresen keserített meg életeket ezen a helyen, s bár engem teljesen nem tudott maga alá gyűrni, mégis elérte, hogy a szorongásmentes munkavégzés lehetetlenné váljon. Meg kell jegyeznem, komoly előrelépés volt ez a komolytalan munkahely. Az előző állomás Szentendrén kapott helyet, ahová ki kellett járnom, míg a TV állomás néhány sarokra helyezkedett el, ahová 7 perc sétával, vagy 4 perc biciklivel jutottam ki. Mégis, ügyetlen bizonytalanság következett. Ott vagyok-e egyáltalán, dolgozom-e még? Közvetlen főnököm nagyon megkedvelt, de folyton aggódott is, vajon tényleg bízhat-e bennem, számíthat-e rám.

Időközben, megérezve, hogy ebben a környezetben sem tudok működni, másodállásként csatlakoztam egy on-line médiumhoz. Ez volt az egyetlen nyilvános álláshirdetés, amire jelentkeztem Bettina és Timpó ajánlásával. Itt aztán abban maradtunk, hogy leszállítok heti egy gasztro helyről és egy fiatal művészről készült videót. Épp hogy csak kezdtem felfogni, hogy abból fizetek lakbért, hogy hamburgert eszem a kamera előtt és frissen végzett ruhatervező pólójában tolom a felkonfot, mire közölték: majdnem mindenki ki van rúgva.

Azt is kirúgták, aki engem felvett és olyat is, akit velem együtt. Velem viszont közölte a teljesen inkompetens új főnök, hogy engem megtart, mert, kapaszkodjunk meg, emlékszik rám a főiskoláról és hogy sok mindenhez értek. Hashtag kapcsolati tőke. Hashtag a hökelnökségigenissokatszámítottneakarjátokeztelvennitőlem. Így hát maradtam és végignéztem tisztes távolságból, amíg az ügyvédi irodát főprofilban futtató tulajdonost kínos összegekkel szívják le idióta tanácsokkal. Először arra kellett átállni, hogy bizony print médium leszünk, de mire megírtam első cikkemet, ez a terv is semmissé vált és maradék félállásban lévő kollégát is menesztették, a hely komolytalanságához igazodó retorikával. Mire felvettem az utolsó fizetésemet, az elköszönésünkkor élő koncepciót is átalakították és attól is megváltak, aki időközben rajtam keresztül jutott oda, mostanra pedig már mindenki mást is kirúgtak és lehúzták a redőnyt.

Jelentéktelennek tűnő tapasztalatok megszerzése közben figyelmemet ismét a kulturális TV-hez fordítottam, ahol időközben megváltak a teljesen elmebeteg főnöktől és érdekes fellendülés vette kezdetét. Néhány hét alatt eljutottunk oda, hogy megkezdődtek egy megállapodás előkészületei, mely nem is riporteri, hanem műsorvezetői minőségben honorál engem fixen, amit kiegészíthetek szerkesztői tevékenységgel. Ez maga volt az álom annak idején. Joggal gondoltam talán, hogy a CNN híreket átvevő műsornak, illetve egy tisztességes, 3 kamerás talk-shownak a vezetése jó kezdés. Eközben kegyei közé fogadott a szerelem, amiről az első pillanatban éreztem, hogy valós, így már a jobbik felemmel izgulhattam a sikerért. Bár a hanglejtésem elmaradott volt a profi szinttől, az interjú alanyaim nagyon élvezték a beszélgetéseket, én pedig kezdtem elfogadni a tényt, hogy a médiában dolgozom.

Aztán, mikor leforgattam életem első talkshowját, miközben először ültem a kamerák elé, mint egy beszélgető műsor vezetője, a tulajdonos a szinte teljesen üres szerkesztőségi ülésre besétálva közölte: majdnem mindenki ki van rúgva, a TV gyakorlatilag csődbe ment és a saját műsorok forgatásai ebben az évben befejeződnek.

A hír levert a lábamról. A bejelentés előtt napokban jó érzéssel vártam az elnöki mandátumról való leköszönés első évfordulóját. Bár tudtam, hogy az egész évem munka szempontjából egy döcögős B terv – az A-ról egyszer majd külön mesélek – mégis a vége felé azt éreztem, tart ez a B terv valamerre. Aztán mikor eljött az Őrület Gólyabál 5, keserűséggel a lelkemben néztem rá a kis zsebuniverzumra, aminek egykor oly sokat kavartam az örvényeit. Néhány hét a semmittevéssel és őszinte tükörbebambulásokkal telt. Felkészítettem rá magam, hogy ezúttal valóban elindulok munkát keresni, és nem az ölembe hullott dolgoknak adok csak esélyt; keresem is a lehetőségeket.

Ennek fényében tehát a következőket fogom tenni.

1. készítek két féle önéletrajzot, az egyik a kreatív, kommunikációs ügynökségek világát célozza meg, a másik a média ipart
2. beszélek minden ismerősömmel, aki szóba jöhet kapcsolati tőke szinten
3. elkezdek ügynökségeknél bejelentkezni, és számításba veszem a gyakornokoskodás lehetőségét
4. elkezdek írni ismét filmekről, videojátékokról, egyéb popkulturális jelenségekről és megpróbálok bekerülni olyan oldalakhoz, mint pl. a 444 féle Geekz
5. elkezdjük Áron barátommal építeni a start-up ötletünket és jelentkezünk egy komoly BKF-es ösztöndíjra

Egy dolgot tudok jelenleg biztosan (kopp-kopp): áprilisban esküvőt fogok vezetni kétnyelvű ceremónia mesterként. Jelenleg ez az egy csillag ragyog az égen. Ez nagyon izgalmas, de egy ilyen fantasztikus szezonális másodállás, ami később az egzisztenciális kérdéseim jelentős részére választ adhat, idővel érik csak be.

Így állunk jelenleg, furcsa, csapongó tennivalókkal a 2do-mban. #keresdelőjakupcsekgabriellaelőrhetőségéttökrebírtmikorhökelnökvoltál #kezdd elnézniakreatívonlinet #nézegesdmásceremóniamesterekblogjaitreferenciáit #készítsmontázstazeddigitvsanyagaidból #beszéljegyőskoribkfeshökelnökkelakipozícióbanvanegyvonzóügynökségnél

Veszek egy mély levegőt és belevetem magam. Egy vizsgaidőpontom van január közepére, és egy szakdolgozat leadásom áprilisra. Ezektől eltekintve, 2010 óta először üres a naptáram. Az óra ketyeg, az utolsó fizetés és a karácsonyi monetáris lendület pedig nem tart örökké. Nem tudom, ez az év választ ad-e arra, hogy mi leszek: műsorvezető, kreatív, startupper, vagy csak óriási csalódás?

Egyszer Bodor Csabi azt mondta: „ha te nem futsz be akkor egyikünk sem”

Én a helyetekben vegyes érzelmekkel lennék a jövőnket illetően.

--->

Post Elnöki program, 2015, I. rész

A következő sorok annak érdekében íródnak, hogy tápláljam a bennem élő biológiai emberi lény vizuális célfeltérképezési iránti igényét, vagyis hogy céljaim elérést vázlatírással támogassam meg kibontakoztatásuk előtt.

Ennek hagyománya volt egy időben az életemben. Mintha csak letűnt kort emlegetnék, pedig azért még komolyabb pornak sem volt lehetősége rászáradnia a felemlegető relikviáknak és érzelmeknek, úgy beszélek arról az időszakról, mikor HÖK elnökként működtem a főiskolán. Hozzászoktattam a szervezetemet, nem hogy különösebb kínok nélkül, de valójában nagy élvezettel, hogy programot készítsek, mint ahogyan azt egy magát komolyan vevő tisztségviselő teszi. Az elnöki programok négy cikluson keresztül jelentették a vezérfonalat az elnöklésem kapcsán és meglehetősen jövedelmezőnek számítottak. Rendre sikerült beteljesítenem az előrevetítetteket. A stratégia ilyen szintű kezelése bevált módszerré vált tehát. Az általam vezetett szervezet képes volt fejlődni és a kitűzött célok felé haladni, egységben. Természetesen a hatékonyságom és a tempóm a legjobb szándékkal is csak hektikusnak nevezhető. Kár lenne a nosztalgia fullasztó csábításának engedni és feltételezni, hogy minden simán ment. Az út közben fellelt és megélt szenvedés és toporzékolás is sokkal kedvesebben hatott azonban, mikor az égre festett csillagként, tájékozódási jelleggel, minden esetben rá lehetett pillantani a jól artikulált tervekre.

Az elmúlt egy év produktivitási, ügyrendviteli szempontból kudarc volt, ezt nem szeretném egy pillanatig sem tagadni, más színben feltüntetni. Mulasztásaim, botlásaim és nem teljesített, általam felvállalt határidőim számosak. Persze, hozadéka is volt az évnek ilyen téren – hogy érzelmi bőségét most ne részletezzem – és a tapasztalatszerzésnek nem vagyok híján, mégis keserédes meggyőződésemmé vált, hogy változtatnom kell, mert összességében nem jó úton haladok. Munkahelyeimen való helytállás, a főiskolai mesterképzés, az egyéni és csapat szintű alkotói munka; mind olyan területek, ahol nem voltam magammal elégedett. Valami hiányzott.

A HÖK elnökségről való leköszönés után nem írtam programot a következő időszakról, hiszen nem volt testület, akivel formálisan elfogadhattam volna, elvesztek a rutinok és a működésemet segítő szervek, struktúrák. Magamra maradtam, s mint kiderült, egyedül meglehetősen gyengén muzsikálok. Márpedig kár lenne zene nélkül maradnom, hisz a visszajelzések alapján a megfelelő együttesben a fülnek megnyerő módon tudok megszólaltatni bármilyen szervezési hangszert.

Rájöttem időközben a tervírási kényszeremre és beláttam, mindenkinek, így hát nekem is van egy szervezetem, a saját énem, testem, lelkem, amit vezetnie kell. Ezért döntöttem a fent körbejárt alkotás mellett, hogy megírom a 2015-ös naptári év posztelnöki tervét.

Céljaim két részre oszthatóak, ezeket pedig elkülönülten fogom tárgyalni. Egyrészt a saját fejlődésem és előremenetelem érdekében szeretnék bizonyos dolgokat elérni, beteljesíteni. Ezeket, képregény és filmrajongói énemhez igazítom határidő szinten. Elképzelem, milyen érzéssel, sikerélménnyel szeretném megélni azokat az alkotásokat, amik várnak rám a vászon előtt ülve, nagy izgalomban és úgy döntök, mindent megteszek a pillanatért. Nem állapotokra vágyom tehát valójában, vagy ha igen, azok nem elég motiválóak. Azonban mikor egy éles képet felfestek elmémben, és rájövök, hogy megfertőzhetem a kudarccal azokat a rajongói mérföldköveket, amik egyébként a helyes önreflexió irányába tolhatnak, beismerem, felelősségem nagyobb annál, mintsem hogy a negatív végkimenetelnek szabadrúgást adjak.

A másik tőről a rövidtávú, megélhetésért tenni szándékozott lépéseket eredeztetem, melyek egy olyan céltáblát alkotnak, melynek minden része pontot ér, ha eltalálom. A feladat csak annyi, hogy lőni kezdjek.

A megszokottól eltérően tehát, lírai, lelki komornyikom és más képzelt beszélgetőpartnerem helyett énem szétosztása nélkül, mondhatni egyedül veszem végig terveimet, céljaimat és feladataimat. Boldog új évet kívánok és sok sikert hozzá!

Szakdolgozat – Age of Ultron

2011 végén azon kaptam magam, hogy az alapképzésem csúszik. Teret nyert a HÖK elnökség egyéb kötelezettségeimhez képest és saját előremenetelem manipulálásával úgy alakítottam a dolgokat, hogy az eredeti harmadévemet a végzős tárgyaimra és az öntevékenységre használjam, míg a megtermelt, őseimet bosszantó negyediket arra, hogy szakdolgozzak és pozícióban maradjak. Aztán az írásmű csak nem kerekedett én pedig rájöttem, hogy az Avengers mozi nagyon fontos pillanat lesz, és nem tehetem meg, hogy a kudarccal mérgezem meg. Fantasztikus élmény volt Fega és Márk barátaimmal megnézni Whedon alkotását, ami azóta is az egyik legmeghatározóbb filmes élményem. Tisztában vagyok vele, hogy az élményhez a siker friss siker is hozzájárult.

Jövő májusában elérkezünk a folytatáshoz és ismét itt állok, szakdolgozatírás előtt és, kínos ezt belátni, eredeti időrendben az után, ráadásul ezúttal a tervezés hiányában, magabiztosság nélkül. Persze, jó érzés arra gondolni, hogy ezúttal olyan meghatározó figurákkal együtt szakdolgozhatok majd, mint Fega, Petra, Áron, Luca, stb, mégis időben kell nyelni egyet a tükör előtt és belátni, hasznosabb lett volna az MA-s írást az eredeti időzítéssel letenni az asztalra. Ezen változtatni már nem tudok, de elhatározhatom, hogy a korábbi jó érzést biztosítom magamnak tavasszal, és elfogadott szakdolgozattal a hátam mögött ülök be Ultron hódítására.

Leadási határidő: április 15

Age of Ultron premier: május 1

Államvizsga – Ant-Man

A szakdolgozat a komolyabb kihívás, egyrészt mert komolyabbak az elvárások, mint legutóbb, másrészt pedig mert az államvizsga könnyebbnek tűnik; a konvencionális tételsorok helyett a saját dolgozatunkból kell készülnünk. Komoly bájjal bír, ahogy a Marvel Cinematic Universe kettes fázisa zárja magát az Ant-Mannal, ami az Age of Ultron után biztosan kisebb volumenű, de hosszútávon hasonlóan fontos alkotás. Azt gondolom, hogy ha a szakdolgozat leadás sikeres lesz, akkor ez kisebb kihívást jelent majd.

Államvizsga időszak: június 22 – július 3

Ant-Man premier: július 27

Jogosítvány – The Force Awakens

Kiskoromban nagyon szerettem az autókat. Na bumm, majd’ minden kisgyerek rajong értük. Egy időben annyira rajta voltam a különböző emblémákon, hogy ismertem szinte valamennyi autómárka jelét; mikor a Friderikusz Sándornál egy hasonló tudással bíró kisrác kapott szerepet, anyumák csak mosolyogtak, mondván, ez nekem is menne. Később, a családi szerkezet átalakulása kapcsán rájöttem, jól érzem magam az olyan dolgoktól, amik ellenpontozó jelleggel távolságot iktatnak be közém és családtagjaim közé. Ennek és később a városba költözésnek volt köszönhető, hogy a legtöbb dolog, amit tettem a jogosítvány érdekében, az az egészségügyi kiskönyvem kikérése volt, holott a fedezetet megkaptam rá érettségi ajándékként Tibortól.

Mégis, eleinte a tény, hogy mindenki vezet, édesapám nevelt fia, Bandi is, és az osztálytársak is, de nem mindegyik kedves barátom, elég erőt adott a nemnek, ezt követően pedig székhelyemet a belvárosba helyeztem és láttam, amint autók ezrei rendeltetésüknek szembemenően, lustán döcögnek a dugóban. Úgy döntöttem, ebből nem kérek, nekem itt autóra egyszerűen nincs szükségem. A bónusz kifogás saját jellememnek a komoly ismeretében rejlett. Ha valamiért rajongani kezdek, annak komoly ismerője, művelője leszek. Ha be kell érnem kevéssel, elhidegülök. Kinek lett volna az jó, ha folyton elkértem volna a család egyik autóját, hogy kiélvezzem a vezetés örömét? Saját autóm nem lehetett, így elegánsan elálltam a lehetőségtől.

Mi változott? Egyszerű coming of age magyarázataim vannak csupán. Szeretném lassan elmondani magamról, hogy képes vagyok autóba pattanni és vezetni. Ráadásul felmerült annak a lehetősége, hogy a jövőben esküvőket fogok moderálni, ami gyakran vidéken kerül majd megrendezésre. Mégsem szorulhatok majd másokra. A házigazda egy önálló, magabiztos, saját lábán megálló karakter kell, hogy legyen. Azt el tudtam kényelmesen mondani magamról, hogy írtam már könyvet, mondtam beszédet 8000 ember előtt, de vezetni nem tudok; azt viszont, hogy elmúltam 25, rendezvényt már vezetek, de autót nem, nem esne jól kimondani.

Végül pedig álljon itt a Csillagok Háborújának óriási jelentősége. A SW a csúcs, az is marad, én pedig az Ébredő Erőt (továbbra sem tartom a legjobb címválasztásnak) mérföldkőnek tekintem. Azt gondolom, szép pontja lesz életem narratívájának, ha oly sokévnyi rajongás után az új trilógia első részére én vezetem el a társaságot.

Star Wars: The Force Awakens premier: december 18

+ főzés – Nagy Katalin születésnapja

Kevés dolgot irigylek bizonyos férfitársaktól. Ez főként azért van, mert a férfi erényt a női boldogságban és szélsőséges reakciók kiváltásában mérem, ilyen téren pedig panaszra nem volt okom eddigi életem során. Mégis, az, hogy a főzés hiányzik a portfóliómból, egyre nagyobb lyukat éget a hiúságomba. Ezért úgy döntöttem, hogy a főzőcskével kapcsolatos ambíciókat is beemelem ide. Ha naptárhoz kötöm, több esélyt látok a sikerre.

Nem tudom pontosan mit, de szeretnék vacsorát tálalni a szerelmemnek, Nagy Katának, mikor meghúzom a fülét a szülinapja kapcsán.

Nagy Katalin születésnap: április 2

Ezek tehát a naptárhoz kötött mérföldkövek, a 2015-ös nagy check-listem. Karácsonykor úgy szeretnék a fa alá ajándékokat tenni másoknak, hogy elmondhatom, megvan a második diplomám, a menühöz hozzátettem Én is valamit és édesanyámat Én vittem karácsonyi bevásárlásra, hogy neki ezzel se kelljen fáradoznia, ha már olyan klasszul bánik velem.

Kiegészítő beismerés: zavar, hogy nem fejlődöm az utóbbi időben. Arról van szó, hogy megakadt a tudástáram, a képességkészletem és nem vagyok több mint ami voltam. Ezen szeretnék változtatni új skillekkel. Ez fontos egy ember életében, aki ebben az öntudatos korban a húszas évei közepén jár. Szeretnék több lenni, mint voltam és megélni ezt a fejlődést. Szerintem ez klassz dolog. Ha találkozna velem a 22 éves énem, nem lepődne meg semmin. Szeretném magamat meglepni egy évvel később.

A folytatásban végigvesszük, merre indulok el annak érdekében, hogy biztosítsam a saját megélhetésemet 2015-ben.

--->

és még?

A kiégetlenek

Hamarosan. 

--->

Metorika

Finoman nyitotta fel a lift ajtót, mintha bárki tarthatna attól, hogy figyelemmel van a bent lévő csendre. Hasonló körültekintéssel húzta vissza a felvonó ajtaját. Gombok helyett kulcslyukat keresett. Amint elfordította a belevalót, a tempójához alkalmazkodva kezdett el a fülke süllyedni. Finoman leereszkedett az akna mélyébe, majd kiszállt és addig sétált, amíg fényt nem talált a térben.

Amint meglátta a másikat, aki most képernyőkkel vette magát körbe, beágyazva magát egy minimalista, digitális dzsungelbe, atyai ösztönből beszélni kezdett.

- Látom, megjavította a liftet. A sok megpróbáltatás után egészen megnyugtató csak úgy leereszkedni ide, mindenfajta dráma nélkül.

- Örülök, ha tetszik. - mondta a másik. Nem pillantott fel dolgából.

- Körültekintően járt el a javítás során?

- Ez a szép ebben. Hozzá sem nyúltam.

- Tán magától javult meg?

- Ezt nem mondtam.

Szemügyre vette a monitorokat. Kecsesen repkedő, szárnyas testet látott kibontakozni a sürgő-forgó adatok között, amik érdektelen információkat közöltek valamiről, amit megérteni nem, csak átérezni lehetett.

- Csak nem a szerelőt látjuk a képen?

Nem kapott felesleges választ. Miként a másik a képernyőre ragasztotta tekintetét, mindent elárult. Az arcát elöntő pír sem kellett hozzá, hogy megértse őt.

- Tudja, ha már olyan szerencsés, hogy valaki leengedte magát ide ismét, anélkül, hogy nyakát szegi, meghálálhatná azzal, hogy rendet tesz itt és színt visz bele, nem gondolja?

- Örülök, hogy van világítás, maga meg máris a színes izzókat hiányolja?

- Határozottan. Nem kérek mást, csak hogy saját színeket használjon. Ne kölcsönözzön melankóliát a múlttól.

- Talán jobb lett volna kiégni, mint csak úgy elmúlni...

- Tudja jól, hogy ha rombolni kezdett volna maga körül, akkor a tisztesség hiányában most még pislákolást sem látnánk idelent. Köveket hordott egymásra, építkezett. Az idő megbontja, széthordja most azokat. Senki nem áll az útjába az újnak. Bárki ráemelheti a tekintetét az ottmaradt alapra és kezdhet vele valamit. Erről szólt ez mindig is. Lehetőségről és a kisajátítás mellőzéséről. Olyan döntéseket hozott meg, amit más nem tudott volna.

- Milyen döntéseket?

- A helyes döntéseket. Attól fél, hogy a túlzott drámaiság, narratívafüggőség felemészti, de nézzen csak szét maga körül. Ha valamire következtethet abból, amit lát, amit olvas, amit hall, az csak az lehet, hogy jól végezte dolgát.

- Nem arra van szükségem, hogy visszaigazolást kapjak arról, amit tettem. Arra van szükségem...

- Nem fontos, hogy magának mire van szüksége, még akkor sem, ha egybe esik a többség igényeivel. Hagyaték fixációja van nagyon régóta. Helytelen. Nem egy okos ember elmondta már magának, hogy mi itt a rend. Nincs apály, dagály nélkül. Méltóság megőrzésben kivezetni valamit a forgalomból sokkal nagyobb feladat, mint magunkra gyújtani az egészet. Most én kérem, hogy nézzen maga elé. Amit látok az a remény, és egy hangos üzenet arról, hogy csak így tovább. Azokra a szárnyakra van festve a jövő, csak tanuljon meg olvasni.

- És írni végre.

- Nem tagadom, halogatni írásos feladatait nem szerencsés. De még ha fél is attól, hogy jó akaróit megvezeti, hallgatni azért csak érdemes rájuk. Lehet nagy az a fenék, de nem elég ahhoz, hogy mindent megüljön vele. Készüljön, tervezzen!

- Éveken át hozzá voltam szokva, hogy stratégia, terv szerint éltem az életemet. Többnyire sikerrel véve az akadályokat.

- És sikerrel gyötrődve elmúlásuk végignézése közben. Azért, mert valami elkóborol, miután már nem fogjuk a kezét, nem jelenti azt, hogy nem érte meg felnevelni. A stratégia, tervezés nem pozícióhoz kötött. Most is van szervezet, amit inspirálhat, terelhet, elég, ha tükörbe mered egy pillanatra. Használja, ami van és írja meg, mi lesz.

- Az én életem nem Gerilé, hogy csak úgy végigvezessem, amit elképzeltem.

- Mintha az előbb azt mondta volna, hogy a kitűzött célok korábban, nagy többségben, mind megértek. Arról nem beszélve, hogy ideje lenne őt is megkeresni. Amint hallom, az univerzum, amiben létezik, jelentősen átalakul.

- Úgy beszél, mintha a változást megjelölve nagygyűlést kellene tartanom a fejemben.

- Remélem, érzi, amint kimondja, hogy nem is hangzik rosszul. Fény most már van, írja meg, mikor és honnan szerez színt. Ahogy elnézem, lenne, aki jó érzéssel kipingálná ezt a helyet. Engedje meg neki. Ne féljen attól, hogy letöri a szárnyát, mert nem lehet.

- Tudom, mit szeretnék. Szakdolgozatot Ultronig, államvizsgát Ant-Manig, jogosítványt Skywalkerig.

- Semmi akadálya ennek. Persze, lesz, aki jövőre is csalódik majd Önben, ebből idén sem volt hiány. Sokat dolgozott magával, és ott repül az eredmény, nem beszélve arról, ahogy igyekszik híreket narrálni és fogni annyi barátnak a kezét, amennyinek csak lehet.

- Nem minden sérülés nélkül sikerült ide eljutni.

- És ez nem fog változni a jövőben sem. Mit gondolt, hogy olyan szépen vezeti majd az erkölcsi maximalizmusát egész életében, mint tette, mikor futni kezdett? A nagy rohanásban van, akit megsért, de képzelje azt a keserűséget, amit akkor okozna másoknak, ha megállna, miközben visszanéz.

- Azt hiszem, félek a végső önismerettől.

- Az ismeretlentől mindenki fél. Szerintem elég olyan fiktív karakterrel barátkozott meg az évek során, akik helyre tették a félelem fogalmát.

- Hát ez az, mindent kimondtak és mindennek az ellenkezőjét is.

- Előnyös helyzet, így legalább válogathat! Arról nem is beszélve, hogy mindig mindent kimondanak, csak nem mindenkire figyelnek. Nincs azzal gond, ha kikezdi magát, akkor is, mikor egyben van. Bolond az, aki csak a hibásat akarja megjavítani.

- Emlékszik, mikor rám tört egy hasonló helyen, amint épp elkényelmesedtem és szemtelenül rám gyújtotta az egészet?

- Természetesen. Megint megtenném, ha emésztené az önámítás. A jelek szerint itt ilyesmiről szó sincs. Néha inkább attól félek, túl jó munkát végeztem. Csak ne felejtse el mit akar, mire céloz és minden rendben lesz.

- Ennek fényében?

- Ennek fényében.

--->

"virginia": the struggle of one's rather oversized ego, as it helplessly tries to overcome the pain of being so vulnerable, and the act of admitting such struggle to the one who is, directly or indirectly responsible for the struggle through action or inspiration.

--->

PanGergi

Köszöntöm nézőinket! Önök Szűcs Gergely életéből összeválogatott híreinket olvassák. Főbb témáink, röviden!


Rátalált a szerelem Gergőre! Sok kínlódás, látványos sebnyalogatás és önsajnálat után, mely kétségbeejtő mélységekbe taszította időnként, most nagyot fordult az élet. Nagy Katalin oldalán láthatjuk mostanában, széles mosollyal az arcán!

Szakmai fejlődésen megy keresztül! Gergő a D1 televíziónál és a Neoworld Online Médiánál bontogatja riporteri szárnyait!

Lassan feldolgozásra kerül az Őrület Saga lelkiekben. Főként az új társnak köszönhetően, Gergő lassan képes újra feltalálni magát!

Újra erősödik a Szűcs család! Az apai vonalon eddig töredezett família ismét összejár finomakat enni, hangosakat nevetni.


---


Szűcs Gergely szerelmes! Ahol teheti, hangosan artikulálja hormonjainak tombolását, bordáinak belső ostromát és büszkén hirdeti, jóra fordultak a dolgok! A változás nem egyetlen pillanat alatt történt, a szép érés most viszont kedves dolgokhoz vezet. Kedvese elbűvölő színésznő és főiskolai hallgató, aki gúzsba köt minden rá emelt tekintetet. Gergő egyelőre sokszor ügyetlenkedik, mintha nem is tudná, milyen jó dolga van, de bizakodó, hogy képes gyermekbetegségeit kinőni és boldoggá tenni a másikat! Nagy Katalin legutóbb az Őrület GT5-ben nyűgözött le mindenkit, hamarosan pedig a Kék Madár című darabban láthatjuk viszont. Gergőt domináns természetével, bombanő külsejével, törődő természetével és remek humorával hódította meg.


Gergő folyamatosan halad az önfenntartás és a szakmai egzisztencia megalkotása felé. Bár sokszor tipegésnek tűnik, amit művel, az utóbbi időben mégis ért el sikereket. Gasztro és divat témában jelentek meg rövid videói egy on-line médiumnál, miközben riporterként és hírolvasóként is több ízben kipróbálta magát országos lefedettség mellett. Ennek a fura a blog posztnak utóbbi adja az ihletést, hiszen, mint elmondta nekünk, a CNN híreket adaptáló Pangea műsor vezetése a kedvence, ahol súgógépről olvas híreket.


Pörög a Miutcánk.hu! Gergő szövegíróként csatlakozott a Szabó Dávid által megálmodott Startuphoz, ami egyre több felhasználóval és komoly média megjelenéssel bír. Gergő időnként még megél görcsöket az írás terén, de egyik cikke, némi külsős segítséggel, megjelent többek közt a HVG-hu-n is.


Az Őrület Saga lassan elfoglalja megfelelő helyét Gergő lelkében. Mint ahogy Katának, kedvesének mondta, ismét van olyan dolog az életében, amivel tud azonosulni, így végre nem húzzák annyira vissza a HÖK elnöki évek. Bár időnként még elfogja a szomorúság, hogy a BKF fejlődéséért nem tud közvetlenül hozzájárulni, mégis tudja, merre szeretne továbbmenni.


Lezajlott az Őrület GT5! A HÖK elnöki évek után most, mint moderátor működött Gergő a Fonyódligeti Gyermektáborban. Szerencsésnek mondja magát. Kata házfelelősként bizonyított - az értékelések során kiváló visszajelzéseket kapott munkájáról - Fega barátja pedig felnőtt mellé, így együtt tudták vezetni a műsorokat. Gergő büszke a GT szervezőire, bár a HÖK jövője kapcsán továbbra is vannak aggályai. Ettől függetlenül abban maradtak Fegával, akivel korábban a HÖK elnöki és elnökhelyettesi pozíciókon osztoztak, hogy ez volt életük legjobb GT-je, ami a két veterán múltját tekintve nem kis teljesítmény. Hamarosan megrendezésre kerül az After Party, ami előtt Gergő a pletykák szerint az Emó csapatnak ad majd bemelegítési lehetőséget.


Újra erősödik a Szűcs család. A sok évnyi széthúzás után, többek közt Gergő biztatására, István és Róbert, a két testvér ismét keresik egymás társaságát. A családi összejövetelek száma egyre csak nő, amint az egybegyűltek születés és névnapokat ünnepelnek. Gergő és Robcsi, az unokatestvére ismét sokat járnak össze filozofálni.


Kocsmatúrázik harmadállásban Gergő! A FreepubcrawlBudapest csapathoz szegődött és hetente egyszer-kétszer külföldi túrázókat mentorál a buli negyedben. Nagyon kényelmes meló, nyilatkozta a Rettegő Tollnak. "A Blaha Burger Kingtől indul mindig a túra és olyan helyekre megyünk, amiket egyébként is csípek" Bár tudja, hogy a média iparban való komolyabb elhelyezkedés esetén erre nem lesz ideje, örül, hogy itt is kipróbálhatta magát.


Gergő úgy döntött, szeretne ismét írni, aktívan. Tinédzser korában megírt Star Wars fan fiction-jét újra olvassa és felveszi a fonalat, amit évekkel ezelőtt elengedett. Úgy érzi, új múzsája mellett menni fog. Az elmúlt hónapokban néhány szabad verssel kedveskedett szerelmének, de ezeket nem mutogatja, még a Rettegő Tollnak sem.


---


Önök Szűcs Gergely életéből összeválogatott híreinket olvasták. Főbb témáink, még egyszer, röviden!


Rátalált a szerelem Gergőre! Sok kínlódás, látványos sebnyalogatás és önsajnálat után, mely kétségbeejtő mélységekbe taszította időnként, most nagyot fordult az élet. Nagy Katalin oldalán láthatjuk mostanában, széles mosollyal az arcán!

Szakmai fejlődésen megy keresztül! Gergő a D1 televíziónál és a Neoworld Online Médiánál bontogatja riporteri szárnyait!

Lassan feldolgozásra kerül az Őrület Saga lelkiekben. Főként az új társnak köszönhetően, Gergő lassan képes újra feltalálni magát!

Újra erősödik a Szűcs család! Az apai vonalon eddig töredezett família ismét összejár finomakat enni, hangosakat nevetni.

Köszönjük a figyelmüket, viszontlátásra!

--->

Rukkola puszi

Jegyzet

"Látom a fényt az alagút végén. De miért van két dudája?"

"Ha szeretkezem, szomorkás leszek; ha írok, szégyellem magam; ha gondolkozom, félni kezdek"

"It's everyone's privilege to fight for a better world"

--->

Agria - Aquincum közvetlen metró járatot követelek!

--->

bingó

- Olyan volt, mintha egy furcsa Californication jelenetbe lennék, Watson!
- Te folyton furcsa Californication jelenetekben vagy, Watson!


--->

Csapnivaló

"Nem fogom végignézni, ahogy még egyszer tönkremész!" - hallottam újra a hangot a fejemben, visszhangozva a barlangfalakról. Mikor az első leszakadó tömb csókja kinyúlt felém, lehunytam a szemem.

Fülledt ébredés volt az enyém a víz partján, amint folyamatosan vízzel locsolták arcomat.

- Hahó, ébresztő! Minek nézed te a napot, elárulod nekem? - jött a türelmetlen kérdés egy alaktól, aki minden egyes szemtörlés után tisztában látszódott. A látvány mellékes volt, ami az azonosítást illeti; hangját azonnal felismertem. Magam elé tartottam a kezem, hogy kerüljem a káprázatot, a szemembe fröcskölt cseppeket és a nap sugarait.
- Remek lehetőségnek, kérlek! - válaszoltam oldalamra támaszkodva reménytelen védekezésben. A vízköpés nem állt meg, hiába volt egyértelmű: magamhoz tértem.
- Mégis mire?
- Hogy egész nap henyéljek és lógassam a lábam, ezúttal a vízbe! - mondtam, majd tüntetőleg hanyatt dőltem, s karommal eltakartam a szemem, arcom. Abbamaradt a locsolkodás, a kis tündér pedig elhelyezkedett mellettem, s ő is a vízbe lógatta a lábát. - Na szép, jöttél felverni, aztán az első szóra átpártolsz te is a lustulásra.
- Szó nincs lustulásról. Pihennem kell.
- Mit kell kipihenned?
- Utaztam, éreztem, feldolgoztam, nem ez most a lényeg.
- Mi a lényeg?
- Miért szomorkodsz itt a vízparton?
- Ki mondta, hogy szomorkodom?
- A hatalmas táblák, amik ki vannak melléd tűzve azzal a felirattal, hogy szomorú személy, rád mutató nyíllal, na, azok például elég árulkodóak.

Ezután csöndben maradt, én pedig felültem, hogy most először tisztább fejjel megnézzem magamnak. Ekkor valóban táblákra lettem figyelmes, amik a parton földbe szúrva szóródtak szét körülöttünk. Nyilak voltak rájuk rajzolva, mind rám mutatott. "Szomorú személy"

- De hát, télleg vannak itt ilyen táblák.
- Én mondtam.
- De hát, ez nem normális!
- Szóval?
- Mi szóval?
- Mondd el!
- Ez komolyan megtörténik? Mi lesz a következő? Neonfények kommentálják majd a reggeli merevedésem?
- Dehogy! Begerjedve te sem vagy állandóan. Ezek tartósak.
- Tartósak?
- Kinyögöd mi a bajod most már végre?
- Megkértem a kezét és nemet mondott.

Csak úgy kinyögtem végre, további kertelés és időszerzés mellőzése mellett. Most, hogy kint volt, valóban létezett, nem tagadhattam többé, hasztalan volt forgatni a fejem és nem szembe nézni vele tüstént. A tündér nem mondott semmit csak tovább figyelt, kecses henyélésében.

- Úgy éreztem, tudom, mit szeretnék kezdeni magammal. Fókuszban voltam, tiszta volt a kép. Összeszedtem minden bátorságom. Sok barátja támogatott ebben egyébként, sokan szerették volna, hogy összejöjjön. Szóval, nagy nehezen mustároltam magamnak elég bátorságot. Aztán ő egész egyszerűen gondolkodási időt kért, majd nemet mondott, azóta pedig szemtelen módon szeretőnek tart és azt kéri titkon, hogy örüljek, hogy egyáltalán vele lehetek. Még csak nem is hiteget, hogy majd, meg talán, meg egyszer. Nem kér türelmet. Szívesen szétteszi a lábát időnként, holott tudja, hogy másra van szükségem.
- Erre nem tudok mit mondani. - válaszolta a tündér, majd hagytuk, hogy a ránk telepedő csönd beszéljen pár percig.

Végigvándorolt tekintetem a henyélő társamon. Szárnyait magával hozta, s természetes, legalábbis számomra legmegszokottabb méretében mutatkozott. Szememnek kedves arányokat viselt magán most is, a vízpermet pedig megkapóan csillogott zöldes vonásain.

- Mi lenne, ha te is szeretőnek tartanád? - bökte ki végül felvetését valós határozottsággal.

Döbbenten néztem rá vissza.

"Nem fogom végignézni még egyszer, ahogy tönkremész!" - hallottam a hangot ismét, s ijedten kezdtem kapkodni a fejem. A "szomorú személy" táblák ritkábban népesítették a partot. Óriási sárkány repült el felettünk. Megállapodott egy hegy tetején, hatalmasat üvöltött, majd mikor beszakadni látszott alatta a föld, tovább szállt. A horizontról csak épp nem tűnt el. Szinte kimérten tartotta a távolságot. Éreztem, hogy figyel és nem értettem, hova tűnt hátáról a lovasa.

Visszafordultam a tündérhez, aki kétségbeejtően kezdett lenyűgözni. Játszi könnyedséggel hozzám vágott jó tanácsa ugyan nem volt teljesen új keletű, de csomagolása mindenképp sajátos volt. Valami megfogant bennem.

- Arányos kapcsolatok, kedvesem. Minden az arányokon múlik. Tégy magadnak egy szívességet és figyelj oda rájuk! - mondta, majd a folyó fölé repült, széttárta végtagjait, és csobbant egyet. Ahogy a víz elérte kecses testét, kuncogni kezdett.

--->

a galaxis körzői

Hideg, száraz barlangban ébredtem. Körülöttem ördögfiókák tűzgolyókkal vízilabdáztak lávafolyamukban. Sziszegtek, csipkedtek, karmolták, lerántották egymást a mélybe, majd a halandó élet illúzióját elkergetve engedték a másikat szabadon.

Kerestem a hangot, ami válaszával a következő sor kérdést vetheti fel, de a sopánkodó lények elnyomták a cseppkövek szavait. Némán ültem fel és néztem meg alaposan a táncjátékukat. A tűznek csak a fénye, s nem a melege ért el, sütkérezni csak a sugárzó dermedtségben lehetett. Képtelen voltam elhajolni a felém hajított tűzgolyótól. Mielőtt elolvaszthatott volna, az egyik fióka elém vetette magát és elkapta azt. Kiharapott belőle egy darabot, szikrát szórt szemével, majd ismét fejest ugrott az izzó áradatba.

A cseppkövek a plafonról rám meredtek és kérdőre vonva várták, mire készülök. Visszadőltem a hideg kőre és dobolni kezdtem a világon. Az ütemet nem én diktáltam; remegő lüktetést követtek ujjaim, én pedig kerestem a választ a véget nem érő miértre.

Őrült üvöltés hallatszott. A fiókák összenéztek, felszisszentek, majd elmenekültek a tűz örvényeiben.

Az üvöltés elhalt, a hideg kőre fröccsent láva sistergése is abbamaradt, mégsem szólalt meg senki, most, mikor kiabálhattak is volna akár, fesztelen.  Lehunytam a szemem. Tudtam, hiába tanulok meg úszni, ha az ártér elér, nincs menekvésem.

A szörnyű üvöltés velem együtt ütötte fel a fejét ismét. A szikra most lángra kapott, s miként ijedten kapaszkodtam talpra, úgy erősödött tovább.

Most még szomorú vagyok a szép előtt, most még fázom a melegben. Most még félek a sötétben. Most még belül alszom, a nyakamnál tartott huzat gombokkal.

Az újabb üvöltésbe a térdeimmel együtt a falak is beleremegtek. Cseppkövek évezredes nyújtózásukat törték meg a talaj felé mikor megtörtek és a mélybe pottyantak. Emelkedni kezdett a forró fürdő.

Most még tétlen vagyok. Most még toporzékolok. Most még mardosom a lelkem, most még heggé nyaldosom a sebem. Most még behunyom a szemem.

Most még zuhanok tovább.

De jajj nektek, ha földet érek!

--->

A szuszpenzió erejétől sajgok. 

--->

Krabla

Ma kifeküdtem a napra
úgy éreztem, engem néznek a felhők
szépen rám ereszkednek, merészkednek
nagyok voltak és erősek
mint amilyenek mi szerettünk volna lenni
mikor pici fiúk es pici lányok voltunk
mikor még úgy érdekelt az Én, hogy nem tudtam mi az
mikor meg úgy érdekelt a Te, hogy nem tudtam ki az.

Ma kifeküdtem a napra
a felhők űrhajók voltak
agyúikat rám szegezték és megkértek
szedjem össze magam a kedvükért
persze mikor mondtam, hogy oly sokszor
repültem volna el velük
nem mondtak semmit
csak te üzentél hogy nálatok
lenyitottak a rámpájukat és
esni kezdett az eső.

Ma kifeküdtem a napra
a minap nálunk is esett
de a kedvemért abbahagyták
hiába mondták korábban
hogy szeretnek bőgni
nem azért mert gyengék
hanem mert oly sokáig voltak hülyék.

Ma kifeküdtem a napra
legközelebb a holdra fogok.

--->

certain melancholy

you had to greet me with goodbye

with some greed in me all the while

tried to read your mind, it was so high

pages turned blue, letters had to fly

still ended up between your thigh

seemed to forget how to read all the same

couldn't understand the meaning, what a shame

lame excuse I know, but I had to try to

blame it all on you, else I'd had to end the game

put out the flame

frame you I can not

seldom I can stay on top

with that in mind

I might just have to stop

I suppose I'm tired of the unopposed challenges

they drive me near the edges

once I tip over it will be over for me

or i just decide to crush you instead of we

---»

XXV.

Életem első negyedévszázadának utolsó hónapja következik. Kívánjatok hozzá sok sikert. 

--->

apadó anyatej

“

I think you have the strength in you to do the things that must be done. Kill the boy, Jon Snow. Winter is almost upon us. Kill the boy and let the man be born.

”

- Maester Aemon

Zakó

Verőfényes napnak örvendhettek a főiskola hallgatói. A BKF közössége, közönsége  egy olyan csoport volt, hogy ha kihasználta a szép idő adta lehetőségeket, naphosszat tekergette az ember nyakát.

A vastag kabátok kedves elhagyásával ismét beköszöntött a feszülős nadrágok és kellemesen lengő pólók időszaka, a megfelelő hőháztartással megáldott lányok pedig egyenesen odáig mentek el, hogy szoknyával hozzák zavarba a férfiembereket. Komoly sikereket értek el ilyen téren, s hallgatótársaik, oktatóik és az arra tévedő járókelők egy emberként bólintottak vonulásuk során.

Gergely aznap mégis zakót választott viseletként. A holmi új volt, néhány napja szerezte be egy, az albérlete szomszédságában fekvő boltban, miután leszaladt egy kis gyros tálért, mindennel. A zakó merész színválasztással működött. Olívazöld volt az elnevezés, amivel a legmegfelelőbben körül lehetett írni azt a színélményt, amit nyújtott.

Tudta, a zakó sikere és ezzel komfort érzete azon áll vagy bukik, milyen egyéb holmikkal egészíti azt ki. Szerette a ruhatárát, a midcoretól és a hipstertől is elválasztotta pár árnyalat. Valójában a konzervatív ing nadrág felépítést igyekezett feldobni, jellemzően feltűnő színekkel, melyeknek szeretete természetéből fakadt.

Ezúttal fehér inget és sötétkék nadrágot választott a zakó mellé, amire a legnagyobb büszkeséggel, amivel ember csak közvetíthet hovatartozást, feltűzte a főiskola rektorától kapott BKF-es kitűzőjét.

Bár a részletek a helyükre kerültek, az összhatással elégedett volt, mégis motoszkált benne a gondolat, miközben átszelte a campust, hogy valami nem stimmel. A zakó önmagában, mint kategória volt neki talán furcsa, vagy csak félt, hogy merész színválasztása kapufa lesz és bohócként néz majd ki? Így vagy úgy, a fent említett jó érzéssel fordult meg a csinos lábak és keblek, kedves mosolyok után. Egy-egy villanás zavarba hozta. Az évek során annyi bohém partyt élt meg ebben a közösségben, hogy néha azon kapta magát, nem képes belátni, miért a széles vigyor és kacér tekintet, amivel szembetalálja magát. Talán az illető többre emlékszik egy korábban átmulatozott estéről, mint ő maga?

Ez most nem számított.

Helyet foglalt az ebédlőben, elrendezte környezetét, olvasásba kezdett és finoman elnyomta megjelenésével kapcsolatos szkepszisét. Amíg elterelte a gondolatait, könnyű dolga volt, a sorok baráti lelkesedéssel utaztatták el, jó messzire.

Néhány oldal elfogyasztása után kipillantott a Körépület ablaksorán. Ekkor vette Őt észre, amint kiszáll sportkocsijából, kezébe veszi bőrtáskáját és elindul a campus szíve felé, ami most, a kollektíva nevében dobbant egy nagyot.

Különös érzés fogta el Gergelyt, aki azon kapta magát, hogy a behatoló Alakot kíséri figyelemmel a következő sorok helyett. Volt valami megfoghatatlanul kifogástalan az Alak megjelenésében. A színek, formák, az anyagválasztás mind csatasorba álltak azért, hogy az eleganciának, a stílusnak és egyfajta erőnek megfelelő önkifejezést biztosítsanak.

Alfahímeken, magányos farkasokon, csoportokon belül betöltött pozíciókon és általánosságban a férfi nemen kezdett töprengeni, természetesen a női megítélésén keresztül. A popkultúra olyan sztereotip karakterekkel dolgozott, akik ha tökéletes küllemmel operáltak, ritkán kívánták a jó előre menetelét és legtöbbször émelyítően hatottak a nézőre. A fikció és a valóság is ritkán adott példát az erő olyan módú közvetítésére, ami egyszerre volt elismerésre méltó és tekintélyt parancsoló. Oly sokszor kapták felszínességen a kitűnő külcsínnel megáldott embereket, hogy alapvetés volt gyanakvóan tekinteni valakire, aki igazi modern úriemberként közlekedett.

És aztán itt volt Ő, mindennek az ellenpólusa.

Hetekkel ezelőtt, mikor a panaszkultúrának élt, beszélgetett bánatáról különböző karakterekkel. Egy irodában egy kedves alkalmazott meghallgatta szomorúságának forrását és bíztatta, beszélje ki magából bátran. Az empátia fontos volt, meghatotta, majd akkor is, mint most, csak épp zakó nélkül, megérkezett ide, az ebédlőbe, meglátta az Alakot és helyet foglalt mellette. Neki is panaszkodott, Ő végighallgatta, majd azt mondta: "ezek a gondolatok nem visznek előre".

Mikor az érzelmeinek verbális kibontakoztatása óva intést váltott ki, rendszerint megroskadt belül. Rémisztette az empátia hiánya és kínosan érezte magát, amiért másokat terhel háborgó lelkének sokszor giccses hullámaival. Ez azonban más volt. Nem hiányzott belőle a megértés, sőt; az együttérzés keretein belül érkezett a tanács, miszerint érdemes másképp tekinteni a problémáira.

Jól emlékezett erre a beszélgetésre és annak csúcspontjára, mikor megértette, a farkas törvények és a szigorú előremenetel lehet úgyis része az életének, hogy nem rémisztő emberektől hall róluk. Az Alak lassan a Körépület lépcsőihez ért, így pár pillanatra elvesztette szem elől.

Emlékezett, mikor egyszer a születésnapja alkalmából megvendégelte hallgatóit. Gergely is csatlakozott, s olyan férfierővel találkozott, amire jó érzés volt felnézni. Rengeteg hímre haragudott, amiért a kezükben lévő hatalommal, befolyással, pénzzel nem kezdtek semmit, aminek szerinte értelme lett volna, s azon a napon végre megtalálta az ellenpólust. Az egzisztenciális kibontakozás olyan formája volt ez, melyet példa értékűnek tartott. Az erő úgy sugárzott az Alakból, hogy a másiknak nem kellett kisebbnek, kevesebbnek éreznie magát. A dominancia nem úgy jelent meg, hogy gyengébb jellemek összezsugorodjanak. Ez a fajta erőteljesség inkább lehetőséget adott másoknak útjuk keresésében és a haladásban. Azon kaphatták magukat, ha megengedték maguknak az optimizmust, hogy elhiszik, nekik is sikerülhet.

Gergely sokszor félt a sikertől, amiért hajlamos volt ostorozni magát, de Ő a működésével ezeket képes volt gyomlálni rövid beszélgetéseik során.

Az alak végül is megérkezett az ebédlőbe, majd azt mondta: "Gratulálok a zakóhoz Gergő, remek választás!"

Gergely attól a naptól fogva imádta a zakókat. 

--->