A radarjaim jammelés áldozatai lettek.


--->

Hangulatom, akár a csat, amit itt hagytál.

Hullámzó. 

--->

Zsák a foltját

Az ember teli vödröt és szivacsot cipelt a kezében, amit az ajtónyitás előtt a vízbe ejtett, hogy megszívja magát kudarccal és kínnal, kompenzációs kényszerrel és keserűséggel. Félre húzta a kukucskáló reteszét és bepillantott a cellába, ahol az író feküdt hosszú idő óta. Egy lift baleset után bukkantak rá hónapokkal ezelőtt, emlékezett vissza, majd mikor egy szót sem tudtak kicsikarni belőle, behajították ebbe a sötét zugba és magára hagyták. Elvégre, mi értelme van a néma mesélőnek?

Most mégis felszólalt és közölte, meg akar mosdani, mert attól fél, rászáradnak az emlékek, így az ember lavort és szivacsot ragadott, hogy könnyítsen a vendégen.

Visszahúzta a reteszt, felnyitotta az ajtót és odalépett a megtört alakhoz, aki összegömbölyödve feküdt a sarokban és letette mellé, amit hozott.

Körbepillantott a cellában. Szabályos körök ezreit festették fel a falakra, a plafonra. Ötlete sem volt, mivel készültek, de minden körben arcokat fedezett fel. Vidám, kreatív alakoknak tűntek, a körök körül pedig gyűrűk íveltek, kinek cikkelyekre osztva, kinek töretlenül egyben. Minden más gyűrű különbözött a többitől, mégis, az ember egységét fedezte fel az összesben.

Az író most ott állt mellette, ki tudja, talán itt tartózkodása óta először egyenesen, büszkén, beesett, most mégis dagadó mellel. Felkapta a vödröt és kiöntötte a tartalmát.

- Tiszta vizet kérek. - mondta, s útjára engedte az őrt, aki becsukta maga mögött az ajtót és bosszankodva, mégis megértéssel a szívében ment, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba.

Őrült tombolást és hörgő üvöltést hallott a folyosó végébe helyezett cella falain túlról. Nem mert a közelébe sem menni az ajtónak, ezért kerülő úton kereste meg a forrást. A korábban sötét  falak, mérgezően meleg színek minden egyes lépésével élénkebbé váltak és úgy tetszett, mintha kedves fények futnának a folyosó falain.

Lassan megérkezett a forráshoz, s most nem az állóvízből merített, melyet megsavanyított már a bukás, ami párolgott a padlóból. Egyenesen a forrás szájához tartotta és megtelítette a vödröt, majd félre tette és kimosta a szivacsot is.

Mikor visszaindult, a folyosók hangulatát teljesen másnak találta. Az élet kacsintott rá, miközben a falak pulzálni kezdtek. Lüktetésük egyre erősödött, ahogy odalépett az ajtóhoz. Ismét felnyitotta az ajtót, az író pedig egy újabb kör megfestésével végzett ép, majd felé fordult.

A körökbe futottak a fények, amiket a cellasorok mellett és a forrásnál is látott. A folyosó végéből érkező üvöltés ugyan néha erősödött, de mintha szelidülés szökött volna a hangszálak közé, kevésbé volt borzalmas a fülnek és a léleknek. Persze simogatásról szó nem volt, de amint a körök és gyűrűk megteltek élettel, a cikkelyek pedig táncolni kezdtek a profilképek körül, az egész hely viselhetőbbé, élhetőbbé vált. Átnyújtotta az írónak a vödröt, aki mocskos mesztelenségében, mégis frissen visszanyert méltóságában vette át azt.

- Köszönöm! - mondta, majd kiemelte a szivacsot és elkezdte magáról szégyenét lemosni.

Az ember csak nézte, amint a koromfekete bőr ismét kezdi visszanyerni rendes színét, majd mikor úgy tűnt, sikerült megmosni testét, az író fejét a vödörbe merítette, ott dörzsölte tovább magát. Később ismét kiemelkedett és élettel teli tekintetével nézett az emberre.

Megtisztult, elmosta szégyenfoltját. Rettegése vele maradt, de ez rendben volt így.

Mire visszalépett a folyosóra, a falak szinte világítottak bájos erezetükkel, melyek egyre csak duzzadtak minden egyes dobbanással.

Egy másik lépett elé.

- Uram, egy alak van a bejáratnál.

- Hol?

- A bejáratnál, Uram!

- Van ide bejárat?

- Igen uram.

- Kínos. És mit akar? Csak nem belépni önszántából?

- Olybá tűnik uram. Meglehetősen kínos. Azt hiszem, hozzá jött. - mutatott a fény forrására. - Azt mondta, itt az ideje lekoptatni a rozsdát.

Az ember gondterhelten rántotta félre a reteszt.

- Állítólag látogatója érkezik. Számít bárkire?

Kedves kacaj előzte meg a választ.

- Engedjék be az elnök urat. Azért jött, hogy elmújjon. - azzal visszafordult a köreihez és tovább ívelte őket pompájukban.

---»

101

A Star Wars VII. premierre kocsival megyünk. 

És én fogok vezetni. 

--->

Fordulj meg, ez a mögötted lévőnek szól

Legyőzhetetlennek tűntem a sötétben míg te le nem kapcsoltad a villanyt és ki nem derült hogy végig világos volt

Mostmár legalább értem mi vakított meg és miert püföltem mérgemben a falat

Ami torkomon akadt és köhögtem és röhögtem kínomban

De azért közben mosolyogtam, mikor nem tudtam eldönteni 

Forr e víz vagy szemerkél az eső

Mindegy, a hullám nullán marad ha egyedül kell evezned

Hanyatvágtalak mikor átcsurogtunk a zsilip alatt

Azt mondta a halőr, mi még beférünk

Aztán vigyorgott mikor zátonyra futottunk

Téptem egy hervadt vizirózsát majd eltéptük

Legyőzhetetlennek tűntél a fényben míg ki nem tekertem a körtét és be nem árnyékoltam a sötétet

A körtét a gyümölcstálba dobtam

A gránátalma biztosító tű nélkül hevert mellette de igazából már mind szerettük volna hogy felrobbanjon az összes narancsfélével együtt 

Amit utáltunk vagy szerettünk de inkább utáltunk 

Az mind mosolygott és hergelt minket

Minden az én hibám

Minek akarok én szakadt kötéllel húzóversenyt

Sivatagban vizespóló versenyt

Anyáink szeme láttára felesezős versenyt szervezni

Mikor egyikünk szervezete sem bírja már ezt szusszal

Nehéz faképnél hagyni a múltat egy tükörteremben

--->