A következő sorok annak érdekében íródnak, hogy tápláljam a
bennem élő biológiai emberi lény vizuális célfeltérképezési iránti igényét,
vagyis hogy céljaim elérést vázlatírással támogassam meg kibontakoztatásuk
előtt.
Ennek hagyománya volt egy időben az életemben. Mintha csak
letűnt kort emlegetnék, pedig azért még komolyabb pornak sem volt lehetősége
rászáradnia a felemlegető relikviáknak és érzelmeknek, úgy beszélek arról az
időszakról, mikor HÖK elnökként működtem a főiskolán. Hozzászoktattam a
szervezetemet, nem hogy különösebb kínok nélkül, de valójában nagy élvezettel,
hogy programot készítsek, mint ahogyan azt egy magát komolyan vevő
tisztségviselő teszi. Az elnöki programok négy cikluson keresztül jelentették a
vezérfonalat az elnöklésem kapcsán és meglehetősen jövedelmezőnek számítottak.
Rendre sikerült beteljesítenem az előrevetítetteket. A stratégia ilyen szintű
kezelése bevált módszerré vált tehát. Az általam vezetett szervezet képes volt
fejlődni és a kitűzött célok felé haladni, egységben. Természetesen a
hatékonyságom és a tempóm a legjobb szándékkal is csak hektikusnak nevezhető.
Kár lenne a nosztalgia fullasztó csábításának engedni és feltételezni, hogy
minden simán ment. Az út közben fellelt és megélt szenvedés és toporzékolás is
sokkal kedvesebben hatott azonban, mikor az égre festett csillagként, tájékozódási
jelleggel, minden esetben rá lehetett pillantani a jól artikulált tervekre.
Az elmúlt egy év produktivitási, ügyrendviteli szempontból
kudarc volt, ezt nem szeretném egy pillanatig sem tagadni, más színben
feltüntetni. Mulasztásaim, botlásaim és nem teljesített, általam felvállalt
határidőim számosak. Persze, hozadéka is volt az évnek ilyen téren – hogy érzelmi
bőségét most ne részletezzem – és a tapasztalatszerzésnek nem vagyok híján,
mégis keserédes meggyőződésemmé vált, hogy változtatnom kell, mert
összességében nem jó úton haladok. Munkahelyeimen való helytállás, a főiskolai
mesterképzés, az egyéni és csapat szintű alkotói munka; mind olyan területek,
ahol nem voltam magammal elégedett. Valami hiányzott.
A HÖK elnökségről való leköszönés után nem írtam programot a
következő időszakról, hiszen nem volt testület, akivel formálisan elfogadhattam
volna, elvesztek a rutinok és a működésemet segítő szervek, struktúrák. Magamra
maradtam, s mint kiderült, egyedül meglehetősen gyengén muzsikálok. Márpedig
kár lenne zene nélkül maradnom, hisz a visszajelzések alapján a megfelelő
együttesben a fülnek megnyerő módon tudok megszólaltatni bármilyen szervezési
hangszert.
Rájöttem időközben a tervírási kényszeremre és beláttam,
mindenkinek, így hát nekem is van egy szervezetem, a saját énem, testem,
lelkem, amit vezetnie kell. Ezért döntöttem a fent körbejárt alkotás mellett,
hogy megírom a 2015-ös naptári év posztelnöki tervét.
Céljaim két részre oszthatóak, ezeket pedig elkülönülten
fogom tárgyalni. Egyrészt a saját fejlődésem és előremenetelem érdekében
szeretnék bizonyos dolgokat elérni, beteljesíteni. Ezeket, képregény és
filmrajongói énemhez igazítom határidő szinten. Elképzelem, milyen érzéssel,
sikerélménnyel szeretném megélni azokat az alkotásokat, amik várnak rám a
vászon előtt ülve, nagy izgalomban és úgy döntök, mindent megteszek a
pillanatért. Nem állapotokra vágyom tehát valójában, vagy ha igen, azok nem
elég motiválóak. Azonban mikor egy éles képet felfestek elmémben, és rájövök,
hogy megfertőzhetem a kudarccal azokat a rajongói mérföldköveket, amik
egyébként a helyes önreflexió irányába tolhatnak, beismerem, felelősségem
nagyobb annál, mintsem hogy a negatív végkimenetelnek szabadrúgást adjak.
A másik tőről a rövidtávú, megélhetésért tenni szándékozott
lépéseket eredeztetem, melyek egy olyan céltáblát alkotnak, melynek minden
része pontot ér, ha eltalálom. A feladat csak annyi, hogy lőni kezdjek.
A megszokottól eltérően tehát, lírai, lelki komornyikom és
más képzelt beszélgetőpartnerem helyett énem szétosztása nélkül, mondhatni
egyedül veszem végig terveimet, céljaimat és feladataimat. Boldog új évet
kívánok és sok sikert hozzá!
Szakdolgozat – Age of Ultron
2011 végén azon kaptam magam, hogy az alapképzésem csúszik.
Teret nyert a HÖK elnökség egyéb kötelezettségeimhez képest és saját
előremenetelem manipulálásával úgy alakítottam a dolgokat, hogy az eredeti
harmadévemet a végzős tárgyaimra és az öntevékenységre használjam, míg a
megtermelt, őseimet bosszantó negyediket arra, hogy szakdolgozzak és pozícióban
maradjak. Aztán az írásmű csak nem kerekedett én pedig rájöttem, hogy az
Avengers mozi nagyon fontos pillanat lesz, és nem tehetem meg, hogy a kudarccal
mérgezem meg. Fantasztikus élmény volt Fega és Márk barátaimmal megnézni Whedon
alkotását, ami azóta is az egyik legmeghatározóbb filmes élményem. Tisztában
vagyok vele, hogy az élményhez a siker friss siker is hozzájárult.
Jövő májusában elérkezünk a folytatáshoz és ismét itt állok,
szakdolgozatírás előtt és, kínos ezt belátni, eredeti időrendben az után, ráadásul
ezúttal a tervezés hiányában, magabiztosság nélkül. Persze, jó érzés arra
gondolni, hogy ezúttal olyan meghatározó figurákkal együtt szakdolgozhatok
majd, mint Fega, Petra, Áron, Luca, stb, mégis időben kell nyelni egyet a tükör
előtt és belátni, hasznosabb lett volna az MA-s írást az eredeti időzítéssel
letenni az asztalra. Ezen változtatni már nem tudok, de elhatározhatom, hogy a
korábbi jó érzést biztosítom magamnak tavasszal, és elfogadott szakdolgozattal
a hátam mögött ülök be Ultron hódítására.
Leadási határidő: április 15
Age of Ultron premier: május 1
Államvizsga – Ant-Man
A szakdolgozat a komolyabb kihívás, egyrészt mert
komolyabbak az elvárások, mint legutóbb, másrészt pedig mert az államvizsga
könnyebbnek tűnik; a konvencionális tételsorok helyett a saját dolgozatunkból
kell készülnünk. Komoly bájjal bír, ahogy a Marvel Cinematic Universe kettes
fázisa zárja magát az Ant-Mannal, ami az Age of Ultron után biztosan kisebb
volumenű, de hosszútávon hasonlóan fontos alkotás. Azt gondolom, hogy ha a szakdolgozat
leadás sikeres lesz, akkor ez kisebb kihívást jelent majd.
Államvizsga időszak: június 22 – július 3
Ant-Man premier: július 27
Jogosítvány – The Force Awakens
Kiskoromban nagyon szerettem az autókat. Na bumm, majd’
minden kisgyerek rajong értük. Egy időben annyira rajta voltam a különböző
emblémákon, hogy ismertem szinte valamennyi autómárka jelét; mikor a
Friderikusz Sándornál egy hasonló tudással bíró kisrác kapott szerepet, anyumák
csak mosolyogtak, mondván, ez nekem is menne. Később, a családi szerkezet
átalakulása kapcsán rájöttem, jól érzem magam az olyan dolgoktól, amik
ellenpontozó jelleggel távolságot iktatnak be közém és családtagjaim közé.
Ennek és később a városba költözésnek volt köszönhető, hogy a legtöbb dolog, amit
tettem a jogosítvány érdekében, az az egészségügyi kiskönyvem kikérése volt,
holott a fedezetet megkaptam rá érettségi ajándékként Tibortól.
Mégis, eleinte a tény, hogy mindenki vezet, édesapám nevelt
fia, Bandi is, és az osztálytársak is, de nem mindegyik kedves barátom, elég
erőt adott a nemnek, ezt követően pedig székhelyemet a belvárosba helyeztem és
láttam, amint autók ezrei rendeltetésüknek szembemenően, lustán döcögnek a
dugóban. Úgy döntöttem, ebből nem kérek, nekem itt autóra egyszerűen nincs szükségem.
A bónusz kifogás saját jellememnek a komoly ismeretében rejlett. Ha valamiért
rajongani kezdek, annak komoly ismerője, művelője leszek. Ha be kell érnem
kevéssel, elhidegülök. Kinek lett volna az jó, ha folyton elkértem volna a
család egyik autóját, hogy kiélvezzem a vezetés örömét? Saját autóm nem
lehetett, így elegánsan elálltam a lehetőségtől.
Mi változott? Egyszerű coming of age magyarázataim vannak
csupán. Szeretném lassan elmondani magamról, hogy képes vagyok autóba pattanni
és vezetni. Ráadásul felmerült annak a lehetősége, hogy a jövőben esküvőket
fogok moderálni, ami gyakran vidéken kerül majd megrendezésre. Mégsem
szorulhatok majd másokra. A házigazda egy önálló, magabiztos, saját lábán
megálló karakter kell, hogy legyen. Azt el tudtam kényelmesen mondani magamról,
hogy írtam már könyvet, mondtam beszédet 8000 ember előtt, de vezetni nem
tudok; azt viszont, hogy elmúltam 25, rendezvényt már vezetek, de autót nem,
nem esne jól kimondani.
Végül pedig álljon itt a Csillagok Háborújának óriási
jelentősége. A SW a csúcs, az is marad, én pedig az Ébredő Erőt (továbbra sem
tartom a legjobb címválasztásnak) mérföldkőnek tekintem. Azt gondolom, szép
pontja lesz életem narratívájának, ha oly sokévnyi rajongás után az új trilógia
első részére én vezetem el a társaságot.
Star Wars: The Force Awakens premier: december 18
+ főzés – Nagy Katalin születésnapja
Kevés dolgot irigylek bizonyos férfitársaktól. Ez főként
azért van, mert a férfi erényt a női boldogságban és szélsőséges reakciók
kiváltásában mérem, ilyen téren pedig panaszra nem volt okom eddigi életem
során. Mégis, az, hogy a főzés hiányzik a portfóliómból, egyre nagyobb lyukat
éget a hiúságomba. Ezért úgy döntöttem, hogy a főzőcskével kapcsolatos
ambíciókat is beemelem ide. Ha naptárhoz kötöm, több esélyt látok a sikerre.
Nem tudom pontosan mit, de szeretnék vacsorát tálalni a
szerelmemnek, Nagy Katának, mikor meghúzom a fülét a szülinapja kapcsán.
Nagy Katalin születésnap: április 2
Ezek tehát a naptárhoz kötött mérföldkövek, a 2015-ös nagy
check-listem. Karácsonykor úgy szeretnék a fa alá ajándékokat tenni másoknak,
hogy elmondhatom, megvan a második diplomám, a menühöz hozzátettem Én is
valamit és édesanyámat Én vittem karácsonyi bevásárlásra, hogy neki ezzel se
kelljen fáradoznia, ha már olyan klasszul bánik velem.
Kiegészítő beismerés: zavar, hogy nem fejlődöm az utóbbi
időben. Arról van szó, hogy megakadt a tudástáram, a képességkészletem és nem
vagyok több mint ami voltam. Ezen szeretnék változtatni új skillekkel. Ez
fontos egy ember életében, aki ebben az öntudatos korban a húszas évei közepén
jár. Szeretnék több lenni, mint voltam és megélni ezt a fejlődést. Szerintem ez
klassz dolog. Ha találkozna velem a 22 éves énem, nem lepődne meg semmin.
Szeretném magamat meglepni egy évvel később.
A folytatásban végigvesszük, merre indulok el annak
érdekében, hogy biztosítsam a saját megélhetésemet 2015-ben.
--->
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése