BS

A város és a fények. Ilyen egyszerű motivációk jutottak ma nekem. Kedvemre valóak. Mint a hely, ahol voltam ma. Miközben beszéltek hozzám kinéztem az ablakokon és láttam egy falatot a városból, a helyből, ahol élek, és azt hiszem, megértettem ismét, mit jelent az otthon és a honvágy és csak néztem ki a fejemből.

Egy esküvőt nem kaptam meg, pontosabban mégsem kaptam meg, mert a menyasszony megnézte a Facebook profilomat, majd úgy döntött, hogy annyira pesti srác vagyok és cool, hogy inkább klasszikus vőfélyt kér. Fontos, hogy őszinték legyünk saját magunkkal szemben önnön elvárásaink kapcsán, én véletlenül sem szeretném az urbanizált stílusommal elrontani valakinek a szépséges napját. Ellenkezőleg, azt tervezem, hogy pontosan ezzel teszem még kerekebbé azt.

Szóval néztem a várost és arra gondoltam, hogy mennyire megmosolyogtató az, ami most a szervezetemben végig megy. Átmenetről van szó, az útkeresésnek egy nagyon furcsa kiszereléséről. Most majdnem leírtam, hogy én igazából már megtaláltam az utam, csak több is van és elindulni nehéz rajta, de szerencsére épp időben térítem magam észhez.

Ügynökségi világ, start-up világ, esküvői világ, tudományos világ. Csokordobás és szuperhős narratíva, heti 40 óra és saját vállalkozás. Az emberek hajlamosak megnyugtatóan kifejezni a végtelen bizalmukat az irányomba. Bíztatnak, hogy menni fog, én majd megtalálom, amit keresek és minden tök jó lesz.

Én hol azt érzem, hogy már rég megtaláltam és elvették, pedig a nagy, titokzatos ők nem is létezik, hol azt érzem, hogy sejtem, hol van, de egyelőre még toporzékolok, hol pedig azt érzem, hogy manapság alig érzek valamit saját magammal kapcsolatban.

Tele vagyok ígéretekkel. Az egyik, hogy mikor a csemetémnek a világról magyarázok majd, nem engedek a frusztrált múltba meredés csábításának és nem mérgezem a közös időt azzal, hogy megtörve eltűnt korokról, szebb korokról magyarázok. Nap, mint nap azzal kelek és fekszem, hogy a kudarc és teljes megsemmisülés karnyújtásnyira vannak. Kérhet engem Bukowski arra, hogy erre a legnagyobb természetességgel készüljek fel, és rengeteg coelhoista, hogy sose adjam fel, de óhatatlanul körvonalazódnak azok a víziók, ahol megfejelek egy hatalmas beton L betűt, ami a homlokomra ég. Persze, a bukás az tudatállapot és nem eredmény, s mégis, az éles fantáziálásom erről a tudatállapotról állandó útitársammá vált. Megint mások azt mondják, hivatkozva a vonzás törvényére, amihez magabiztosan vezetnek vissza megannyi különös dolgot a világgal kapcsolatban, hogy nem szabad negatívan gondolkozni, mert akkor azt bevonzzuk.

A Hétre mondom, ha ez így működne, a földi pokol tombolna egy elsős főiskolás vehemenciájával. (Igen, egy, a lényemtől kívülálló jelenségként tudok utalni az első főiskolásra.) Talán az egyensúly a kulcsa mindennek, mert kézen fogva sétálnak a rémképekkel azok a keretek, amiken belül egészséges vagyok.

Próbálom a siker fogalmát időről időre körberajzolni, de már attól leizzadok, hogy elképzelem, miként a maslowi piramist igyekszem megmászni.

Maslowi létra, ha Kisujjra hallgatunk. Miért is ne tennénk, ha végre találunk olyan fiktív karaktert, akinek a kiszámíthatatlansága első kézből teszi viselhetőbbé a feltehetően ellenkezőleg működő világot.

De én most igazából a városról szerettem volna mondani valamit, amit még nem, vagy nem elégszer, vagy nem pont így. Tehát itt ülök az átmenet közepén, mintha csak a középszerűség viharának a szemében tanyát vertem volna. Esik az eső, a pocsolyák pedig magabiztosan tükrözik a sok neonfényt, én pedig, saját magam számára egy nélkülözhetetlen tartozéka vagyok mindennek. Munkaidő után vagyunk, este is van ráadásul és én épp megbeszélek.

Olyan sok szava van az embernek arra, mikor csinálja azt a dolgot, ami nem más, mint az előrevetítése annak, amit majd tényleg csinálni fog. Meetingelés, megbeszélés; jelenlegi munkahelyemen csak simán BS. Brainstorming. A bullshit áthallás kötelező és permanens. Emberek szeretnek leülni asztalokhoz és elhitetni magukkal, hogy éppen felkészülnek valamire, ami majd lesz.

Folyamatosan meetingelek saját magammal. Pörög a self-BS. Valami majd lesz. Tudom. Lesz emberi lény, akit megnemzek, lesz cég, amit majd vezetek, esküvő, amit lemoderálok, emberek, akiket inspirálok, sorok, amiket megírok. De élnem kell lassan a gyanúperrel, hogy gyermekem dédelgetése közben, az ifjú pár köszöntése közben, emberek alkalmazása közben, fejezetek befejezése során is menni fog majd a meeting. Szüntelenül.

Dolgok lesznek.

Csakhogy dolgok voltak is már, s olybá tűnik, az idő valóban lapos kör, a minták és ismétlődések valódiak, én pedig, hol egóból, hol pedig azért, mert azt gondolom, hogy ez a normális viselkedés, tudni akarom, hogy működik a világ. Aztán vannak olykor sejtéseim is, metafizikai értelemben. Ezek a pillanatok időszakos békét hoznak nekem. Alapvetően eléggé feldúlt vagyok, mert pár napja meghaltak emberek úgy, hogy tudták, mindjárt meg fognak halni. Miközben dörömböltek a pilótafülke ajtaján, vajon szüneteltették a BS-t? Mikor a pilóta könyörögni kezdett a kollégájának, hogy az tépje fel az ajtót és hagyjon fel ezzel az eszeveszett mélyrepüléssel, feszült a jövőn?

Őszinte leszek, a fenti történések bármennyire is megrázóak, az sokkal inkább bánt, hogy az anyagi kozmosz megismerhetetlennek tűnik. A megfigyelő a figyelés tárgyának részévé válik. Nincs abszolút objektív nézőpont. Ha figyeljük a figyelőt, ez velünk is megtörténik egy másik síkon.

Csak hogy dolgok voltak akkor is, mikor nem volt, aki vizsgálja, nézze őket. Tér és idő, színek és szagok; ez mind olyan jelenség, ami megelőzi az első megfigyelőt. Az én kérdésem az, hogy mi volt akkor a világban, mikor nem volt szubjektív nézőpont, ha az objektívnak a létét nem fogadjuk el. Semmi?

Aztán persze, miként már elsétálok megbeszélő partneremtől és belelépek és bámulok a pocsolyákba - elég nekem a dolgok tükörképe, az eredeti biztosan sokkal kevésbé izgalmas - rájövök, hogy épp most zsibbasztottam magam feleslegesen. Ha nincs élet, nem csak megfigyelő nincs, de nézőpont sem; nincs aki a dolgokat objektív és szubjektívra oszthatja, aki ezeknek a fogalmaknak tartalmat adhat, s persze nincs, aki feszüljön ezeken.

Élet nélkül nincsenek BS-ek.

--->